Labdarúgó, országos bajnok és kupagyőztes, válogatott.
Kotormány Rudolf 1911. január 23-án Temesvár külső kerületében, Mehalában született. Innen Balázs Dénes, az FC Ripensia alapító tagja és főtitkára szerint a 20. évszázad első felében mintegy tizenöt első osztályú játékos került Temesvár labdarúgásának élvonalába. Kilencéves, amikor a mehalai mezőkön Beke, Vogl, Zelenák, Raffinsky és Tänzer társaságában naponta focizik. Bátyja, Ferenc példáját követi, aki a Kinizsi együttesének tagjaként sorsdöntő, súlyos sérülés miatt nem játszhat tovább. A szülők Rudolfot féltvén, hogy testvére sorsára jut, eltiltják az általuk durva játéknak tartott focizástól, aki azonban nem engedelmeskedik, ugyanis a büntetések ellenére titokban követi társait a játéktérre. Tizenegy éves, amikor a Fortuna csapatának edzője felfigyel rendkívüli tehetségére, és hetekig tartó tárgyalássorozat után meggyőzi az aggódó szülőket, hogy a tehetséges fiúra a labdarúgásban boldog jövő vár.
Az edző közbenjárását siker koronázza, a tizenegy éves fiú a Temesvári Fortuna klub törpecsapatának igazolt tagjaként szervezett módon rúghatja a labdát. A kerületi bajnokság másodosztályában szereplő Fortuna színeiben tizenhét éves koráig az ifjúsági és a felnőttcsapatban is játszik. A Fortunától 1930-ban búcsúzik el, az 1930–1931. évi bajnoki idényben a hatszoros országos bajnok Temesvári Kinizsi együttesének tagjaként tűnik ki. A bátor, az önuralommal, a különös testi és szellemi képességekkel rendelkező Kotormány Rudolf a lila-fehér csapat tagja, amikor Fakírnak nevezik el. Egy Marosvásárhelyen játszott Maros–Kinizsi mérkőzésen a válogatott Ströck-testvérek közül István megrója öccsét, Bélát, amiért rendre alul marad a keményen focizó hátvéddel szembeni küzdelemben. Béla így válaszol: „Te nem látod, hogy Rudinak beton feje és két műlába van. Ő egy igazi fakír!” Ezután Kotormányt eredményes sportolói pályafutásának végéig csak Fakírnak szólítják. A becenév hallatán nem érzi sértve magát, állítván, hogy „Én vagyok a bátor, a vakmerő és a csodatevő Fakír!”
Kotormány Rudolf labdarúgó tevékenységében 1931-ben döntő fordulat áll be. Két csapat, a Nagyváradi AC és a Temesvári FC Ripensia vezetői kecsegtető szerződési ajánlatot tesznek a Kinizsitől távozni akaró futballistának. Mivel édesanyja nem engedi, hogy Nagyváradra költözzön, a Ripensiához igazol, ennek színeiben 1945-ig játszik. Végül is a választás jónak bizonyul, mert a piros-sárga színekben szereplő együttesben eredményes tíz évet tölt. A WM-rendszerben játszó Ripensia centerhalfjaként négyszer az országos bajnok címet (1932–1933, 1934–1935, 1935–1936, 1937–1938) és kétszer a Románia Kupát (1933–1934, 1935–1936) hódítja el. Csapatával az A osztályú bajnokságban egyszer (1938–1939) a második és kétszer a harmadik (1936–1937, 1940–1941) helyen végez. A Ripensia focistájaként összesen 146 mérkőzést játszik és 11 gólt szerez. Kilencszer tagja Románia válogatottjának, amellyel 1934-ben részt vesz a világbajnokság olaszországi döntő tornáján.
A második világháború után, az 1946-1947. évi idényben a harmadik helyen végző Temesvári CFR csapatának tagjaként négy mérkőzés után befejezi aktív labdarúgó pályafutását, és edzőként értékesíti tapasztalatait. Szakvezetőként a temesvári CFR (1946–1947), a temesvári Romitex (1948–1953), a vajdahunyadi Corvinul (1953), a kudzsiri Metalurgistul (1954–1956) és a vörösacéli Metalul (1956–1957) csapatával foglalkozik. Érdemei közé tartozik, hogy a vajdahunyadi csapatot 1953-ban a B-ből az A osztályba, a kudzsirit pedig 1956-ban a tartományi bajnokságból a B osztályba vezeti. Edzői tevékenységében 1957-ben betegség miatt hatéves szünet áll be. 1963-ban a vörösacéli Metalul szakvezetőjévé szerződtetik, 1967-ben végső búcsút vesz a labdarúgástól.
Vörösacélról visszatér Temesvárra, ahol 1983. augusztus 2-án éri a halál. A józsefvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra. Öt gyermek apja. Közülük György válik A osztályú futballistává, aki 1965 és 1967 között a Temesvári Politehnica, 1966 és 1974 között pedig a Petrozsényi Jiul csapatában játszik.
