Herz Miksa (1856-1919)

Építész, műemlékvédő, múzeumigazgató, szakíró, akadémikus.

Maximilian/Max hatgyermekes szerény zsidó családban született az Arad megyei Ottlakán, 1856. május 19-én. 1868-ban, édesanyja halála után, apja Temesvárra költözik. Itt jár iskolába, megszakítással, egy ideig boltosinasként kénytelen dolgozni. Majd idősebb nővére anyagi támogatásával elvégzi a temesvári Királyi Főreáliskolát (1871–1874). Építészeti tanulmányait a budapesti József Műegyetem után Bécsben végzi (1877–1880).

Mint magántanár kerül Olaszországba, majd Egyiptomba, ahol Julius Franz pasa felkérésére 1881-ben belép a Vallásügyi Minisztérium Műszaki Irodájába, itt 1890-ig építészmérnökként dolgozik. Párhuzamosan dolgozik a kairói Arab Múzeumnak is. Julius Franz pasa nyugdíjba vonulásakor őt javasolja utódjául, és a nagy szaktudással és munkabírással rendelkező fiatalember elindul nagyívű pályáján. 1890-ben kinevezik az Arab Műemlékvédelmi Bizottság főépítészévé, 25 évig tölti be ezt a tisztet, és távozásakor óriási munkát hagy maga mögött. Irányítja a Bizottság Építészeti Irodáját. Már kezdetben hatalmas feladat áll előtte: az egyre pusztuló, félig már lebontott történelmi épületek megmentését, restaurálását kell megoldania. Elve: konzerválni, megőrizni az eredeti anyagot, a restaurálás kiegészítéses módszeréhez csak akkor folyamodik, ha részletekbe menően is teljesen megbizonyosodott az eredeti alakról. Felméréseket végez, okiratokat forgat, megtanulja az arab nyelvet, kutatja az iszlám művészetettörténetet, tervez, felügyeli a munkát és belső tereket alakít ki. Sokat utazik, műemlékeket tanulmányoz, monográfiákat ír, publikál. Célja, az arab történelmi stílus, a neo-mamlúk stílus népszerűsítése és elfogadtatása Egyiptomban.

1892-ben rábízzák a kairói Arab Múzeum szervezését, vezetését, 1901-ben hivatalosan is igazgatóvá nevezik ki. Felügyeli a kopt művészet emlékeinek megmentését is, irodája tervet készít ennek leendő múzeumához. Az 1893-as chicagói világkiállításon Egyiptom bemutatására megtervezi és felépíti a (valóságban nem létező, de jellegzetes kairói elemeket ötvöző) nagy sikert arató „Cairo-street”-et.

Közszolgálatainak elismeréseként 1895-ben elnyeri a bej címet, majd 1910-ben jogosult a pasa címre is. 1890 óta tagja a Nemzetközi Műemlékvédő Bizottság Keleti Osztályának, 1891-től a kairói Institut Egyptien-nek. Gyűjti az egyiptomi, iszlám művészeti emlékeket. Adományai kerülnek a budapesti Iparművészeti és a Szépművészeti Múzeumba. 1906-os temesvári látogatásakor több egyiptomi szobrocskát, szobrot, múmia-fakoporsó részletet, fajansz amuletteket ajándékoz a Délmagyarországi Múzeumtársulatnak.

Helyreállítja – több történelmi mecset restaurálása mellett – Kajitbáj temetkezési komplexumát, a Szultán Hasszán mecsetet (a szükséges óriási költségeket részben a monográfia megírásával fedezi), a Kalavún épületegyüttest (mecset, mauzóleum, kórház), számos kútház-iskolát, Dzsamáladdin az-Zahabi lakóházát. Befejezi a Rifáj-mecsetet. Magánépítészként megközelítőleg 150 épületet tervez (köztük a sajátját is), a Zogheb és a St. Maurice-villát, az Egyiptomi Földhitelintézet székházát, kibővíti a kairói osztrák–magyar trónörökös Rudolf-Kórházat.
Az első világháború kitörése után, mivel nem hajlandó lemondani magyar állampolgárságáról, kiutasítják Egyiptomból. 1919. május 5-én Zürichben hal meg. Milánóban alussza örök álmát, fiatalon elhunyt fia és felesége mellett, a maga tervezte sírboltban.

Az egyiptomi osztrák–magyar kolónia érdekében kifejtett munkája eredményeként 1895-ben megkapja a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Tudományos munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjai közé választják (1896), 1900-ban megkapja a francia becsületrendet is.

Emlékét a számos, új életre keltett történelmi épület, a nagy számban megjelent szakdolgozata mellett, a néhány éve kiadott kiváló, kétkötetes Herz-monográfia őrzi (dr. Ormos István kutatásai eredményeként), valamint a róla és munkásságáról készült dokumentumfilm.

Temesvár Városának Polgármesteri Hivatala és Temesvár Helyi Tanácsa támogatásával létrejött projekt.

© 2017 www.banaticum.ro
webdesign by sandorosz