Költő, műfordító, publicista, szerkesztő.

Kismargitán (ma: Banatska Dubica, Szerbia) született, édesapja folyamszabályozási mérnök. Gyermekéveit Temesváron, majd Borosjenőn tölti, a középiskolát Aradon és Temesváron végzi. 1900-tól a soproni Honvéd Főiskolán, majd a budapesti Ludovika Akadémián tanul, ezt követően a temesvári katonai helyőrségnél teljesít szolgálatot.

Első verse (Nyárutó) 1906-ban jelenik meg a Magyar Szemlében, ettől kezdve verseket, műfordításokat, riportokat közöl budapesti és vidéki lapokban. Életének, írói pályájának jelentős állomása 1908, részt vesz a Dél Irodalmi Társaság létrehozásában, irodalmi matinék szervezésével gazdagítja a város szellemi életét. 1908 és l9l4 között több verse jelenik meg a Temesvári Hírlapban. Több száz verse sohasem jelenik meg önálló kötetben.

1910-től az aradi Függetlenség szerkesztőségében kezdi meg újságírói tevékenységét, majd szerkesztője lesz a Kultúra (1910) és a Jövő című havi szemlének. 1914-ben mozgósított tisztként a galíciai frontra kerül. Harctéri írásai az embertelenség ellen emelnek szót, ezekből állítja össze első kötetét, mely magyarul A kárpáti harcokról (1915) és német változatban Bruder Feind címen (1916) jelenik meg. Megsebesül és a bécsi hadikórházba viszik, majd felépülése után a bécsi Hadi Levéltárban teljesít szolgálatot. Itt ismerkedik meg Rainer Maria Rilke, Stefan Zweig, Franz Theodor Csokor írókkal.

A háború végén visszatér Budapestre, csatlakozik a polgári forradalomhoz, s főszerkesztője a Vörös Lobogó (1919) c. újságnak. A proletárforradalom idején Lukács György mellett a közoktatási népbiztosságon dolgozik, ezért a kommün leverése után Bécsbe emigrál. Beiratkozik a bécsi Egyetemre, ahol keleti nyelveket (szanszkrit, óperzsa) és antik kínai nyelvet tanul, emellett tanulmányozza a görög irodalmat. Ezek a tanulmányok alapozzák meg a következő esztendőkben kibontakozó hatalmas műfordítói munkásságát. A német nyelvet anyanyelvi szinten ismeri, így műfordítói munkássága két nyelvterületet ölel fel: idegen nyelvekből fordít magyarra és németre. Ady Endre verseinek német fordításaiból önálló kötetet állít össze és közöl 1921-ben Bécsben.

1923-ban visszatér Aradra és kiadja a Géniusz (1924-1926) című irodalmi folyóiratot. Alapítója, kiadója és főszerkesztője a nagy példányszámú temesvári napilapnak, a 6 órai újságnak (1930-1940). Publicisztikai írásainak gyűjteménye 1960-ban jelenik meg önálló kötetben A pokol tornácán címmel.

Franyó Zoltán az „egyetemes író” szimbóluma. Több mint 65 kötetben jelenteti meg műfordításait, szólaltatja meg magyarul és németül a világlíra gyöngyszemeit, fordít a régi arab költőktől a kínai vagy ógörög költészetig. Életének főműve Goethe Faust I. és az Ősfaust magyar fordítása (1957). 1957-ben indítja műfordítói munkássága több kötetesre tervezett sorozatát Évezredek húrjain címmel. Kiemelendő a három kiadást megért Eminescu Esticsillag (magyar-német párhuzamos fordítás, 1965) valamint az Eminescu Versek (1973).

Tagja az Osztrák PEN-klubnak. Több irodalmi díjjal tüntetik ki, a legértékesebb az 1970-es nemzetközi Herder-díj műfordítói munkásságáért, mely szellemi hídverés népek és kultúrák között az egyetemes irodalom kincsestárának gazdagításáért.

Temesváron egykori lakóháza előtt szobor idézi emlékét.