Jogász, Temesvár polgármestere, rendőrfőkapitány.
Vingán született, 1854-1862 között Temesváron piarista gimnazista, itt érettségizik, majd Pozsonyban és Pesten jogot tanul. Tanulmányainak végeztével, 1866-69 között segédjegyző Vingán, 1867-től ügyvédbojtár Rieger Nándor irodájában. Innen kerül a Bánság fővárosába, Küttel Károly polgármesterhez gyakornoknak, majd Steiner Ferenc polgármester idején, négy éven át főjegyző. Steiner lemondása után, 1876-ban választják meg polgárnagynak. Ebben a minőségében áll Temesvár élén majd tíz évig.
A válságos hetvenes évek (több egymást követő aszályos esztendő, általános pénztelenség, a szegény- és középrétegek feltűnő kivándorlása) után kemény kézzel és okos előrelátással, a közösség érdekeit szigorúan szem előtt tartva, ő szervezi meg a nekilendülő nagyváros életét. Bár megválasztásakor nem áll melléje egységesen a megye vezetősége, minden politikai erővel megtalálja a kellő hangot, a város érdekében egybefogja a gyakran különböző véleményre hajlamos tanács tagjait. 1878 decemberében megnősül, feleségül veszi a kudrici (temeskutasi) földbirtokos családból származó Rieger Leonát.
Polgármestersége alatt vásárolja meg a város a volt szerb városháza épületét (a benne működő régi színházzal), ennek telkén, a város hozzájárulásával, teljes átépítéssel, kétemeletes palotaszerű díszes épületet húznak fel: a magyar királyi állami főreáliskolát. 1879 szeptemberében kijárja a minisztériumban, hogy hozzájáruljanak a temesvári állami fa- és fémipari szakiskola pénzbeli támogatásához, amely három év múlva elsőfokú ipariskolává alakul – több mint száz tanulóval. Jó üzleti érzékkel megvásárolja a város számára az 1880-ban leégett hatalmas új színházépületet, a hozzáépített vigadóval (akkor: vigardával) és a szállóval egyetemben. Részvénytársulást hozott létre az új színház mielőbbi létrejötte érdekében, valamint az állandó magyar nyelvű színjátszás támogatására. Népkonyhát, árvaházat és nyugdíjalapot létesít.
Elnöke a Délmagyarországi Természettudományi Társulatnak, főparancsnoka az önkéntes tűzoltóegyletnek, főlövészmestere a polgári lövészegyletnek. A gyorsan fejlődő külvárosokkal lóvasúttal biztosítja a közlekedést, a forgalom meggyorsítására tapintatosan tárgyal a vár katonai vezetésével. Szívósan kitart a város „kaputágítási” erőfeszítései mellett, a kiszélesített várkapukon át irányítja a külső kerületek közlekedését a belső területek felé (a falak lebontását csak évekkel később merészelik kérelmezni). Támogatja a belvárosi utak „aszfaltírozását”. A város által megvásárolt susánováci kőbányákból olcsón szerzi be a főbb közlekedési utak modernizálásához a kőanyagot; az ő polgármestersége idején építik a Begán átívelő első vashidat; ő szorgalmazza a Belváros csatornázását, ami a közegészségi helyzet javításának alapja. A mérnöki hivatal 1885-ben elkészíti a tervezetet, megvalósításához a polgármester megszerzi a katonai kincstár hozzájárulását. Ezzel a munkálattal a város közegészségügyi helyzetében is változást idézett elő, de a továbblépést az új, korszerű közkórház létrehívásában látja. Támogatja a Gizella-árvaházat, megszervezi és adományokkal
segíti az 1872-es tiszai árvíz miatt károsult szegedi lakosokat. Időszakonként keményen ellenőrizteti a fogházak egészségi állapotát.
Legeredményesebben mégis Temesvár villamos közvilágítását oldja meg, amikor az osztrák légszeszvilágítási vállalattal a lejárt szerződést nem hosszabbítja meg, hanem helyébe a londoni cég előnyösebb ajánlatát fogadja el. Ezáltal eléri, hogy 1884 novemberében Temesvár lesz a kontinens első villamos közvilágítással rendelkező városa.
Jó üzleti megoldásaira, szervező készségére, erélyességére felfigyelnek Budapesten is, 1885 februárjában a főváros rendőrfőkapitányává nevezik ki azzal a céllal, hogy az 1881-ben született törvény szellemében szervezze át az magyar állami rendőrséget. Megkezdi a modernizálást, személyzeti cserét hajt végre, új intézményeket (detektívosztály, bűnügyi nyilvántartás, sajtószolgálat) hív életre. A túlfeszített munkát elismerik: miniszteri tanácsos címmel tüntetik ki. 1892 júniusában még hazalátogat Temesvárra, ám ugyanazon év szeptemberében, barlangligeti nyaralójában szívroham végez vele.
A városi tanács hazahozatja érdemes polgárnagyát és a belvárosi temetőben örökös sírhelyen temetik el. Kegyeletből 1896-ban a város (is) megfesteti mellképét és a városháza tanácstermének képcsarnokában helyezik el.
2009-től Temesvár központi parkjában szobor idézi emlékét.
