Zeneszerző, karmester, muzikológus, zongoraművész, orgonista, tanár, igazgató.
Bánság több olyan jelentős művésszel büszkélkedhet, akiket egyszerre több kultúra tekint a sajátjának és sorol be a nagy alkotói közé. Ilyen kiemelkedő művész és oktató volt Pogatschnigg Guidó. Pogatschnigg a magyar és a német kultúrához is tartozott, munkásságának jelentősebb része a magyar kultúrához köti.
Pogatschnigg Guidó Szászvárosban született 1867. július 19-én, nemesi családban. Apja ügyvéd. Érettségi után beiratkozik a budapesti Zeneakadémiára (1887–1892), ahol a zongora és orgona szakon tanárai Koessler János (zeneelmélet), Erkel Gyula (zongora) és Harrach József (zenetörténet). Diákként egyházzenei darabokat, kórusműveket komponál, főleg az utóbbiak révén korán ismertté válik. Hangszeres műveivel is felhívja magára a figyelmet, az A-moll vonósnégyest úttörő műként tartják számon zenei körökben.
A fiatal és tehetséges muzsikus külföldön folytatja tanulmányait. Németországban, Franciaországban, majd Olaszországban szerez tapasztalatokat. Magyarországra azért tér vissza, mert felkérik, legyen a kalocsai érseki székesegyház karnagya. 1894–1900 között itt tevékenykedik, majd ismét tanulás következik, Regensburgban egyházzenei képzésben részesül. Samasa bíboros hívja Egerbe zenei főigazgatónak és főszékesegyházi karnagynak, ahol nyolc éven át tevékenykedik (1900–1908). Egerben indul zenepedagógusi munkája, zenetanár lesz egy helyi iskolában.
1908-ban Pogatschnigg Temesvárra jön, és innen nem megy máshová. A helyi zeneiskola akkori igazgatója, Major Gyula helyébe a Zeneakadémia igazgatója, Mihajlovits Ödön, valamint a kultuszminiszter ajánlására, őt hívják meg a zeneiskola élére. Az iskola – a városi konzervatórium – élén marad az 1920-as hatalomváltás után is, 1922-ben kell lemondania (nem tud eléggé románul), és zongoratanárként dolgozik tovább 1928-as nyugdíjazásáig. A tanári munka számára kedves, de a komponálás iránti elkötelezettség megmarad: a dal szerelmeseként igen sok műfajban alkotott maradandót. Az 1927-es amszterdami Nemzetközi Dalverseny jelentős mezőnyében a Budai Dalárda I. díjat szerzett a Dal a dalról című Pogatschnigg-művel, hogy a következő évben a temesvári Glória magyar kórus, ugyanazzal a dallal, első díjjal térjen haza a hágai Kórusolimpiáról.
A dal mestereként, komponista és karvezetői minőségben Pogatschnigg a város kórusaival igen szoros kapcsolatban áll, több kórusnak a támogatója: tiszteletbeli tagja a gyárvárosi német kórusnak (Fabriker Musik- und Gesangverein) éppúgy, mint a Philharmonia, a Magyar Dalárda, a Glória magyar dalegyletnek. Érdemei elismeréseként lett a romániai Magyar Dalosegylet vezetőségi tagja, nemzetközi kórusversenyek zsűritagja, illetve zsűrik elnöke. Az elismerés jeleként megválasztják a Temesvári Dalkör tiszteletbeli karnagyának.
Pogatschnigg komponistaként roppant gazdag művet hagy hátra, 500-at meghaladja munkáinak a száma. Szerzeményeinek szemelvényes lajstroma: színházi zene – Argilius c. opera és a Kaukázusi nap c. balett; vokál-szimfonikus zene – Ecce sacerdotus (1906), Főpapi himnusz (1906), Cantate Domine, Ének a munkáról (1932), szimfonikus zene – Asz-dúr Szimfónia (1892), A hős harca és halálai (1910), Decebal (1922), kamarazene – Vonósnégyes (1910), orgonaművek – Preludium orgonára, Pásztorál orgonára, Elégia (1931), Szimfónia orgonára (1936), egyházi zene – mintegy 60 mise, rekviemek, kórusművek – több száz mű, ezek közül a legismertebbek: Dal a dalról Szabolcska Mihály versére, Der Lenz N. Lenau versére, Ének a munkáról (1930). Megzenésít Csokonai-, Petőfi-, Heine-, Eminescu- verseket is.
Éveken át irányítja a városi konzervatórium zenekarát is, néhány alkalommal a temesvári „nagyzenekar”, a Zenekedvelők Egyesülete zenekarának a dirigense.
Zeneesztétikai írásait több lap közli, jelentősek zenepedagógiai dolgozatai, amelyek éppúgy figyelemre érdemesek, mint jeles kórusművei. A Magyar Dal társszerkesztője.
Szerepet vállal az 1926-ban létrehozott, a bánsági magyar művelődés összefogását és fellendítését szolgáló szervezet, a Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület (BMKE) tevékenységében. Ez szinte adódott számára, mivel a BMKE a Temesvári Magyar Dalárda alosztályaként kezdi meg tevékenységét és 1928-ban válik önálló szervezetté. Tagja a temesvári Arany János Társaságnak.
Pogatschnigg Guidó megérzi a vég közeledtét. 1936 novemberében megrendezi nagyszabású búcsúhangversenyét a püspöki székesegyházban, erre az alkalomra írja egyik legszebb és legmeghatóbb, Hála jó Uram, szép volt utam kezdetű búcsúódáját, amely kétszáz dalos ajkán csendül fel. 1937 márciusában társai újabb koncertet készítenek elő tiszteletére – de nem éri meg, március 7-én elszenderül.
A temesvári belvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra. Sírját 2012-ben a temetőgondnokság eladja, mivel senki nem váltotta meg.
