Rabbi, zsidó egyházi író, történész, orientalista.
A Szózat zeneszerzőjével, Egressy Bénivel egyazon borsodi községben, Sajókazincon született, ma Kazincbarcika egyik városrésze. Édesapja a település zsidó hitközségének rabbinusa. Elemi iskolába szülőfaluja zsidó tanintézetébe jár, majd a gimnázium elvégzése után, 1885-1895 között a budapesti egyetem bölcsészeti karán és az Országos Rabbiképző Intézetben folytatja tanulmányait. Már egyetemi tanulmányai idején a keleti nyelveket olyannyira elsajátítja, hogy sokan a konzuli pályára igyekeznek rábeszélni, de ő a papi pálya iránt érez elhivatottságot. Előbb Szentesen működik, majd 1896-ban a temesvári második kerületi hitközség választja főrabbijává.
Bölcsészetdoktori értekezése 1894-ben Jóna könyve címen nyomtatásban is megjelenik. 1895-ben Budapesten hagyta el a nyomdát A dömmék című kötete. Temesvárra érkezését követően ő avatja fel a Baumhorn Lipót tervezte impozáns gyárvárosi zsinagógát, viszonylag rövid idő leforgása alatt teljesen „megmagyarosítja a szószéket”. Ünnepi avatóbeszédét 1899-ben Bonyhádon
nyomtatásban is megjelenteti. Rövid ideig a honvédség tábori rabbijaként is működik. Hitoktatóként is komoly érdemeket és tekintélyt szerez hitsorsosai körében. Temesvárra kerülését követően éveken át a piarista főgimnáziumban, de más középfokú tanintézetekben is, dr. Günsz Áronnal osztozva a feladaton hittanra oktatja az izraelita vallású tanulókat.
Papi szolgálatának példás ellátása, egyházi feladatainak maradéktalan teljesítése mellett tevékeny tagja az általa életre hívott Izraelita Magyar Irodalmi Társaságnak, amelynek haláláig választmányi tagja. Választmányi tagja a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatnak is. Évtizedeken át aktív tevékenységet fejt ki a Gyárvárosi Társaskörben is. Vámbéry Árminnal beutazza a Közel-Keletet, megtanul arabul, törökül és tatárul is.
Megkülönböztetett figyelmet és gondot fordít a temesvári és bánsági zsidóság múltjának alapos feltárására és feldolgozására, továbbá megismertetésére. Egyháztörténeti tanulmányait, cikkeit, dokumentumközléseit az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Évkönyveiben, a Magyar Zsinagógában valamint a Délmagyarországi Közlöny, a Temesvári Hírlap, a Temesvarer Zeitung, a Déli Hírlap, az Új Kelet és más lapok hasábjain publikálja. Több mint négy évtizedes temesvári szolgálata idején számos nyilvános előadást is tart a bánsági
zsidóság históriájáról.
A bánsági zsidók történetének és a szefárd hagyományoknak nemzetközileg ismert kutatója. A Bloch József Emlékkönyvben és különlenyomatban jelent meg 1905-ben az Adatok a bánsági zsidók történetéhez a XVIII. században című értekezése. 1907-ben jelenik meg két könyve: Temes vármegye és a zsidók polgárosítása és A munka áldása címűek. Foglalkozik az izraeliták szerepével és részvételével a forradalomban és szabadságharcban (A temesvári zsidók az 1848-49-es szabadságharcban, Temesvár, 1914). Hasznos adatokat tartalmaz A temesvári-gyárvárosi izraelita nőegylet hetvenötéves története című összefoglaló áttekintése valamint az 1924-ben Temesvárt kiadott Emléklapok. A Maszkil el Dal jótékonysági és betegsegélyző egylet hat évtizedes jubileuma alkalmából című dolgozata.
Singer Jakab a szerzője a New York-London közös kiadásban megjelentetett Jewisch Encyklopedia a temesvári zsidók történetére vonatkozó szócikkeinek. Az Erdély Bánsági Rabbiegyesület kiadásában megjelent Közlemények I. (Temesvár, 1934) és II. (Temesvár, 1939) kötetében közli Diego D’Aquillar – egy marranus története. Szefárd zsidó szokások és hagyományok, valamint A Farchi család című tanulmányait. Szinérváralján jelenik meg 1928-ban a részben kiadatlan kútfők alapján írt, képekkel illusztrált és függelékben dokumentumokat közlő, A temesvári rabbik a XVIII. és XIX. században című monográfiája. A Spanyol zsidók Temesváron és Temesvári zsinagógák című könyveiről 1937-ben, hetvenedik születésnapja alkalmával, mint nyomdában levő opusokról nyilatkozik – de a nyomtatás tényét egyesek vitatják.
Temesvárt hal meg, az izraelita temetőben nyugszik.
