Katolikus pap, főgimnáziumi tanár, szerkesztő, történész.
Esztergomban született, középiskoláit és teológiai tanulmányait szülővárosában végzi, itt szentelik pappá 1862-ben. Gimnáziumi tanárként Esztergomban (1863), hitszónokként Pannonhalmán (1864), majd ismét tanárként Kőszegen működik. 1874-ben világi papként kerül a csanádi egyházmegyébe, Szeged-Rókuson majd Szeged-Belvárosban segédlelkész. Szegeden jelenik meg 1879-ben sokat idézett munkája: Szent István első és apostoli magyar királynak nemzet- és honmentő vallási és politikai érdemei (egyházi beszédként hangzik el Makón, 1878-ban). 1878-1887 között a temesvári főgimnáziumban magyar és történelem tanár. A Budapestre távozó Miletz János javaslatára megválasztják a Délmagyarországi Régészeti és Történelmi Társulat titkárává (1879), átveszi a leltárt. Eleinte egy választmány segítségével, majd egymaga szerkeszti a Történelmi és Régészeti Értesítőt, a társulat kiadványát. 1881-ben a múzeumi szabályzatokat
megfogalmazó bizottság egyik tagja.
Tudományos alapokon átszervezi a múzeum kő-, régiség- és könyvtárát (1882). Fáradhatatlan kutató: elkészíti a Bánságban levő földvárak és római sáncok felkutatásának és bejelölésének a tervét (Torma Károllyal). Tanulmányi kirándulásain, a római utak vonalát követi, beazonosítja a valaha itt létesített római objektumokat. Először a Bánság déli vidékein keresi fel Torma Károllyal a római sáncok nyomát és feltérképezik a vidéken még megtalálható középkori donjonokat. Természettudósokkal látogatja végig a Herkulesfürdő környéki barlangokat (1883). Vidékkutatásairól cikkekben számol be (1880-ban jelenik meg A Szalkay – a nép nyelvén Szoronyistye – cseppkőbarlang, a Domoglet-Serbán hegy lejtőjén, Szörény vármegyében című dolgozata). Következő évben Bánság északi részét járja be és topográfus segítségével térképet rajzol a római sáncról. Szentandrás (Temes megye) határában felfedezni véli Nyárád földvárát, erről a Történelmi és Régészeti Értesítő-ben (1885, I/1 és I/3) számol be.
A budapesti országos ötvösmű-kiállítás leírásának kapcsán figyelmeztet a múzeumi másolatok fontosságára, sürgeti a nemzeti kincsek galvanoplasztikai másolatainak megrendelését. Tagja a budapesti régészeti kongresszuson részt vevő küldöttségnek. Több mint 100 tagot szervez a Társulatba, számos régészeti lelettel gazdagítja a múzeumot, állandó kapcsolatot tart az ásatások vezetőivel, pontos leltári kimutatásokat vezet, komoly szerkesztői és elbírálói munkát folytat, a közlöny Tárca-rovatát vezeti. Főtitkári jelentése után (1887) tisztjét átadja Patzner Istvánnak, de továbbra is tevékeny tagja a Társulatnak, amelynek még 1892-ben is ő szerkeszti a negyed- vagy félévenként megjelenő füzeteit.
Aktív tagja a temesvári Magyarnyelv-terjesztő Egyesületnek (tematikus találkozókat szervez, cikkeket ír), a Társaskörnek valamint a Magyar Színgyámolító Egyesületnek is. 1883-ban nyomtatásban is megjelentette A Temesvári Magyarnyelv-terjesztő Egyesület feladatai című munkáját. További fontos munkája A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat tizenhárom éves működésének vázlata (Temesvár, 1884).
A megyés püspök-helyettes plébánosnak, később plébánosnak nevezi ki a Temesvár melletti Szabadfalura (1887), itt lelkipásztorkodik haláláig. A közép-temesi egyházkerület titkára (1893-1897).
