Csanádi apát, történész, régész, geográfus, tanár és egyházi író, akadémikus.
Ortvay (1875-ig Orthmayr) 1843-ben született Csiklovabányán (Krassó megye). A temesvári Piarista Gimnázium elvégzése után, 1862-től teológiát tanul a temesvári papnevelő intézetben. 1866-ban áldozópappá szentelik, majd 1870-ig segédlelkész és hitoktató Csanád egyházmegye több településén (Kikinda, Németoravica, Németcsiklova és Fehértemplom). 1870–1872 között a lugosi római katolikus gimnázium tanára, 1873-tól 1875-ig pedig a budapesti Nemzeti Múzeum régiségtárának segédőre. Közben továbbtanul a budapesti Tudományegyetemen, 1874-ben bölcsészdoktori oklevelet szerez. 1876-ban magántanári képesítést szerez a Budapesti Tudományegyetemen. 1875–1906 között a pozsonyi jogakadémián a magyar és egyetemes történelem tanára. Eközben (1894–1900) az orsolyiták pozsonyi tanítóképzőjének igazgatója, 1895–1905 között Frigyes főherceg leányainak történelemtanára. Az 1900-as években az általa alapított pozsonyi napközi gyermekmenhelyet vezeti. Emellett tagja a pozsonyi közkönyvtár felügyelőbizottságának, a városi statisztikai hivatalnak, 1902 után pedig bizottsági tagként vett részt a pozsonyi törvényhatóság munkájában. 1906-tól Budapesten él, idejét történelmi kutatásoknak szenteli.
Közreműködik a temesvári székhelyű Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat megszervezésében és 1872-es megalapításában. Alapító tagja és alelnöke a Pozsony Vármegyei Régészeti és Történelmi Egyesületnek, szintén alelnöke a Pozsonyi Természettudományi és Orvosegyletnek, tiszteleti tagja a Békés Vármegyei Régészeti és Művelődéstörténeti Társulatnak. 1871 és
1874 között társszerkesztője a Történelmi Adattár Csanádegyházmegye Hajdana és Jelenéhez című folyóiratnak, 1875–1876-ban az Archeológiai Értesítő segédszerkesztője, 1901–1906-ban a Pozsonyi Természettudományi és Orvosegylet Közlönyének társszerkesztője. Közel száz történelmi, régészeti és földrajzi szócikket ír az Egyetemes magyar encyclopaedia számára.
1875 után szentszéki ülnök és pápai kamarás és Szent Györgyről címzett csanádi apát. A Magyar Tudományos Akadémia 1875-ben levelező, 1905-ben rendes tagjává választja. Az Akadémia javára élete során mintegy 50 000 forint értékben tesz alapítványokat. 1887-től részt vesz a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának munkájában. 1911-től 1916-ig a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság másodelnöke, halála évében, 1916-ban lesz a Szent István Akadémia rendes tagja.
Az 1891–92-ben kiadott, XIV. századi tizedjegyzékek alapján szerkesztett 2 részes térképe tette lehetővé az egyházmegye sematizmusainak történelmi igényű összeállítását. Történészként terepszemlék és levéltári kutatások alapján vizsgálja a Kárpát-medence történeti vízrajzát és középkori egyházi földrajzát. Jelentős munkásságot fejt ki Pozsony és Temes vármegyék történeti és természetrajzi leírásában. Régészeti kutatásai során őskori kőeszközöket tipologizál, kísérletet tesz az ókori Pannonia úthálózatának feltérképezésére. A
kutatásai hátteréül szolgáló terepmunkák során számos topográfiai felvételt, térképvázlatot készít Magyarország vízrajzáról és régészeti
lelőhelyeiről.
Temes vármegyére vonatkozó jelentős munkái: Ítészet és vitiligatismus. Böhm Lénárd Dél-Magyarország vagy az úgynevezett Bánság külön történelme című munkájának igazolása- és kiegészítéséül (Temesvár, 1869); Tibiscum fekvése, (Temesvár, 1876); A csanádi püspökség alapítása (In: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején, Budapest, 1891-1892); Dél-Magyarország vagyis a csanádi püspökség egyházi állapotáról a XIV. században, (Temesvár, 1891); Temes vármegye és Temesvár város története. Őstörténet (Budapest, 1896); A csanádi püspökök és kanonokok névsorozatának kiegészítése és kijavítása, 1889-1898 (Temesvár).
A szerteágazó érdeklődésű, újító szemléletű tudós ír politikai és közjogi publicisztikákat, emlékbeszédeket, úti beszámolókat és vadászati cikkeket is. A MTA őt bízza meg Pesty Frigyes irodalmi hagyatékának feldolgozásával (megjelenik 1896-ban) és Temes vármegye monográfiájának megírásával. Munkásságáért az Akadémia 1916-ban Marczibányi-díjjal tünteti ki.
Nyugdíjba vonulása után Budapestre költözik. Budapesten hunyt el 1916-ban.
