Történész, régész, levéltáros, muzeológus, helytörténész, szakíró.
A Délvidék kutatóinak sorában az egyik legsokoldalúbb szakember, aki régészeti, történelmi, hely- és kultúrtörténeti kutatásokat végez, 300-nál több munkája jelenik meg. Polihisztor, aki a Bánság értékeit kutatja, publikálja magyar, német és szerb nyelven. Keresztneve ennek megfelelően szerepel: Bódog, Felix vagy Srečko. Szervezőképességének eredményeként jön létre Fehértemplomban, majd Versecen a városi múzeum (1898-ban), gondnoksága alatt gyarapszik a verseci városi könyvtár.
Verseci családban jön a világra 1858. január 14-én, elemi és gimnáziumi tanulmányait is szülővárosában végzi, német nyelven. 1873-ban, a reáliskola befejezése után a Szegedi Tanítóképzőben szerez (magyar, német) tanítói diplomát 1876-ban, majd egy évnyi próbaidőre Szegeden marad tanítani.
1878-tól 1883-ig Fehértemplomban községi néptanító. Itt ismerkedik meg a középkort kutató Böhm Lénárddal, akinek személye és munkássága nagy hatással van rá. Már 1880-ban a temesvári Délmagyarországi Régészeti és Történelmi Társulat tagja. A következő évben a társulat közlönyében megjelenteti első régészeti cikkét, amit évente mind alaposabban kidolgozott tanulmányok követnek. Nyári vakációjának szinte minden napját a bánsági régészeti ásatások töltik ki, a terepmunkákon érzi valójában értelmét a kutatásnak. Elkíséri ásatásaikra Torma Károlyt, Böhm Lénárdot, majd később maga vezet feltárásokat. A végzett régészeti munkákról (a verseci Kápolna-dombról, Varadiáról, Alibunár környékéről, Ulmáról, a dubováci urnamezőkről, a vattinai „őstelepről” stb.) pontos, kimerítő leírásokkal, térképekkel alátámasztott beszámolókkal jelentkezik évente több alkalommal a temesvári Történelmi és Régészeti Értesítőben. Az őskortól kezdve saját koráig gyűjti és dolgozza fel a bejárt vidékek történelmére vonatkozó anyagot. Tanulmányt közöl A verseci görög keleti szerb püspökség múltja címmel, de ír a 18. századi német, magyar és spanyol telepítésekről is. Nagy tanulmányokban (Dél-Magyarország őskori régiségleletei, 1891, Dél-Magyarország a rómaiak alatt, 1881, majd 1892) és Dél-Magyarország régiségleletei a honfoglalás előtti időkből, 1897-1906) összefoglalja a Délvidék legrégibb korának életét, kitérve a földrajzi, történelmi és kultúra emlékeire.
Időközben, 1883-ban, Versecre kerül. Tanít, majd a városi levéltárat rendezi, 1894-től (1938-as nyugdíjazásáig és azon túl is) a Verseci Városi Múzeum custosa, gyűjteményeinek rendezője, gyarapítója. 1888-tól az ugyanott működő városi könyvtár vezetője. 1915-ben jelenik meg másik fontos műve, a Délmagyarország középkori földrajza.
Sokat foglalkozik éremleletekkel; 1901-ben a Magyar Numizmatikai Társulat, 1912-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, majd a Magyar Antropológiai és Archeológiai Társaság, 1914-ben az újvidéki Szerb Matica Közművelődési Társaság Tudományintézetének tagja, a Német Prehisztorikus Társulat egyik alapító tagja Berlinben. Temesváron a Német Tanítók Szövetségének és az Arany János Irodalmi Társaságnak is tagja.
Az első világháborút követően, 1921-ben megindítja a Bánáti Könyvtár (Banater Bücherei) című sorozatot, 59 füzetet ő ír meg és finanszíroz. Megjelenteti például: Versec (az 1886-os magyar, szerb, német kétkötetes monográfia után ismét), Alibunár, Varadia, Pancsova, Nagy-Zsám, Fehértemplom, Temes-Paulis, Kudric, Nagy-Kikinda, Daruvár, Csávos, Mehala stb. településtörténetét, több kiváló, Bánsághoz kötődő személyiség monográfiáját. Elnyeri a szerb Szent-Száva érdemrendet, a müncheni Tudományos Akadémia és a stuttgarti Deutsches Ausland-Institut kitüntetéseit.
Első házasságából származó fia, Milleker Rezső (1887–1945) bölcsészdoktor, a debreceni egyetem elismert földrajztanára, évekig dékánja.
Versecen éri a halál 1942. április 26-án.
Nevét a verseci múzeum utcája viseli, arcvonásaira, számos portré mellett, mellszobor is emlékezteti az utókort.
