Főpap, egyháztörténész, titkos tanácsos, akadémikus. Országgyűlési munkáját a haza és a haladás eszméi határozzák meg.
Polgári családból származik, a gimnáziumot Miskolcon, a bölcsészetet (1812) és a teológiát (1817) Egerben végzi. 1817-ben szentelik pappá, még az évben elnyeri a teológiai tudományok doktora címet is. A magyaron kívül németül, franciául, angolul, olaszul és szláv nyelven beszél. Nagy műveltsége, az egyházi jog területén bizonyított alapos felkészültsége, kiegyensúlyozott, logikus gondolkozása, szép magyar beszéde és szónoki tehetsége nagy hatással van kortársaira. 1825-ben Sajóvárkonyon, 1825-1829 között Sárospatakon plébános, 1829-ben kanonok, 1830-ban az Egri Papnevelő Főiskola teológiai tanára lesz. 1830-ban az egri káptalan alsótáblai követévé választják.
1834-ben Pyrker János László egri érsek terjeszti fel a püspöki tisztségre. 1835-ben szentelik fel és iktatják be Csanád egyházmegye püspöki tisztségébe. Egyházmegyéjét különös gonddal igazgatja és szervezi: ismételten bejárja a püspökséget, Canonica Visitatiokat vezet, 23 új plébániát alapít, templomokat építtet, népiskolákat, kisdedóvókat hoz létre, ügyel a plébánosok képzésére, az elaggott és a beteg papoknak 10.000 forinttal támogatott (men)házat alapít. Könyvtára hatalmas, több mint 5000 kötetes. Támogatja megyéje fejlődését: adakozik a makói (csanádi) vármegyeház építésére, a püspöki könyvtár bővítésére, növendék papok ösztöndíjának biztosítására. Székhelyén, Temesváron, saját nagy összegű adománya révén és hivatalos befolyásának latba vetésével, Bölcseleti és Jogi Akadémiát – Lyceum Temesváriense – hív életre, ez az első temesvári (bánsági) világi egyetem. Megteremti az oktatás anyagi feltételeit és megköveteli, avatott szaktanárok alkalmazásával, a magas szintű tanítást. A Temesvári Lyceumban (és a közéletben is) kiáll a magyar nyelv használata mellett; támogatja a nyelvújítók munkásságát. 1841-1847 között ő tölti be a Nagyváradi Tankerület főigazgatójának tisztét, ezekben az években jelentős érdemeket szerez a tanügy fejlesztése terén.
Elnyeri a Szent István-rendet és a Lipót-rendet, a valóságos belső titkos tanácsosi címet (1841). 1843. július 6-án adománylevelet kap Krivina Krassó megyei helységre és magyar nemességet, amely testvére gyermekeire is kiterjed. Ugyanez évben a Magyar Tudományos Akadémia is soraiba fogadja. Kitűnő törvényismerő és törvényalkotó. Tagja a büntetőtörvénykönyvet előkészítő bizottságnak. 1840 novemberétől 1841 áprilisáig Rómában tárgyal a vegyes házasságok ügyében, és sikerül elérnie, hogy a pápa engedélyezi a passzív asszisztenciát, s elismerik a protestáns lelkészek előtt kötött vegyes házasságok érvényességét. Ennek alapján születik meg az 1844. évi vallási törvény, amely törvényesíti az 1839. március 15. után protestáns lelkipásztor előtt kötött vegyes házasságokból született gyermekeket és engedélyezi a protestáns vallásokra való szabad áttérést. Az 1848-as országgyűlésen ő jelenti be a püspöki kar nevében a papi dézsmáról való lemondást, így „kívánta ezt az áldozatot a haza oltárára letenni”.
1848-ban, Pyrker halála után, V. Ferdinánd egri érsekké nevezi ki. A pápai bulla megérkeztét várni Pestre utazik, ám római kinevezése késik. Marienbadba megy magát gyógyíttatni, ezt követően elfogják, előbb Pozsonyban majd a Pesten tartják fogva. Az országgyűlési munkálatokban való
részvétele, a Windischgrätz tábornokhoz járult békeküldöttségben való jelenléte és Haynau személyes bosszúja miatt vált kegyvesztetté. Scitovszky érsek közbenjárására a budai kapucinus zárdába internálják; nem állítják haditörvényszék elé, de követelik, hogy az érsekségről, illetve püspökségről mondjon le (amit meg is tesz 1850 márciusában), illetve hazáján (és Bécsen) kívül válasszon magának tartózkodási helyet.
Melk kolostorába internálják, ahol irodalmi és történeti munkásságot folytat. Itt írja háromkötetes Népszerű egyházi archeológiáját (1857-ben adják ki Pesten), majd A jozefinizmus és az egyházat illető legújabb császári rendelvény című (1851-ben Bécsben megjelenő) munkáját. 1853-tól tartózkodhat Bécsben, ahol a beteg, Döblingben élő Széchenyivel került közeli, baráti kapcsolatba.
1860 után térhet vissza, magánemberként, Pestre. A pápa amasiai címzetes érsek címet adományoz neki. Az őt ekkor meglátogató Ormós Zsigmond, temesi alispán, már betegnek találja. A Hétszemélyes Tábla ülnöke lesz, végül 1866-ban kinevezik kalocsai érsekké, de érseki székét súlyos torokbaja miatt nem foglalhatja el. 1867 tavaszán csak koporsója vonul be a kalocsai székesegyház sírboltjába.
