Lo Presti Árpád-József (1828–1879)
Különc nagybirtokos, báró, katonai futár, politikus, Kelet-utazó, mecénás.
Báró Lo Presti Árpád-József Lajos-Álmos testvéreként Mercyfalván születik. Spanyol anyanyelvű apja fiait a magyar nyelv elsajátítására buzdítja. Szűkszavú információk utalnak arra, hogy neveltetése a bátyjáéhoz hasonló úton haladt. 1848-ban Görgey futártisztje, bátorságáról, vakmerőségéről és hazafiasságáról ismert százados, majd őrnagy. (Jókai Mór említi Emléksorok 1848-49-ből című írásában, a két testvér alakját eggyé olvasztva.) 1849-ben Hamburgba, majd nővére segítségével, Franciaországba menekül. Anyja közbenjár számára kegyelemért az udvarnál, de ő csak az általános amnesztia kihirdetése után tér haza. Az anyja által vásárolt Sósdián lakik, de nem gazdálkodik egyéb birtokain sem, még a füvet sem kaszáltatja, hogy birtokai ne jövedelmezzenek és ne kelljen adót fizetnie. 1861-ben Temes megye végvári kerületének országgyűlési képviselője. A megyei honvédegylet tagja.
Sokat utazik. Feleségével, gróf Bethlen Jozefával többször jár Keleten, ahonnan a Tudományos Akadémiának ajánl fel térképeket. Az Akadémia Palotájára való gyűjtéskor bátyjánál tízszer nagyobb összeget (45.000 forintot) kínál fel, a testvérétől még meg nem nyert per követeléseiből. Az összeget az Akadémia meg is kapja.
Sósdiai kastélya udvarán, különálló faházakban, óriási kutyasereget tart. Az ebek születésnapjait megünnepeli. Birtokát dinamitpatronokkal rakja körül. Halála (1879. július 13., Budapest) után tűzszerészeknek kell mentesíteni a terepet az összefüggő robbanószerkezetektől. A hírt még az amerikai újságok is közlik. Kérésére a sósdiai erdőben, a Berzava patak partján helyezik örök nyugalomra, egyszerű, jeltelen sírhant alá. Grafikus portréit az Osztrák Nemzeti Könyvtárban őrzik.
Lo Presti Lajos-Álmos (1823–1878)
Különc nagybirtokos, báró, feltaláló, mecénás.
A Di Fontana d’Angioli bárói család Kasztíliából származik és a 18. században nyer honfiúsítást. Lo Presti Lajos-Álmos 1823. október 25-án, Mercyfalván születik. Apja kérésére magyar hazafias nevelést kap, majd a bécsi Theresianumban fejezi be tanulmányait. A különc fiatalember, visszaélvén majorátusi jogaival, megpróbálja öccsét és két húgát kizárni az atyai örökségből anyagi kielégítésük nélkül, ez 114 testvérek közötti pert eredményez és végül a vagyon elvesztését.
A szabadságharc idején szabadcsapatot toboroz az Alföldön (főleg csikósokból), amiből később Lenkei tábornok vezetésével a 13. vagy Hunyadi-huszárezredet alakítják ki. 1849 után Olaszországban, Nápolyban él feleségével, Eszterházy Szerafine-nal. 1861-ben már Temes megye tiszteletbeli főjegyzője. Birtokot vásárol Tatán, de sokat él szigetfalui (Gátalja melletti) kastélyában is. Tönkrement Arad megyei birtokait (Iltyó és Tok) próbálja gazdaságilag fellendíteni. 1868-ban szabadalmaztatott technikai találmányát (egyvágányú hegyi vasút a fahordás megkönnyítésére) megépíti Iltyón, Diósgyőrött és Albert főherceg tescheni birtokán. A 60-as évek végén Iltyón hajlított bútorgyárat alapít, majd furnér- és lemezgyárat, de vállalatai hamar megbuknak. Ezekben az években iltyói kastélyából éjjelente saját tervezésű, hálószobájából induló süllyesztőn jár le a pincéiben tartott vadállatait megszemlélni. Később Pozsonyba költözik, s bár Hosszúpályiban éri 1878. április 10-én a halál, Pozsonyban temetik el.
Több magyar intézményt támogat: Széchenyi István temetésekor emlékére alapítványt tesz, 1860-ban a Magyar Tudós Társaságnak 2100 forintot adományoz, az Akadémia palotájának építésére 2000 forintot ad. Nevét adományai, merész technikai tervei és különcködése menti át az utókornak.
