Kohómérnök, kutató, szakíró, főiskolai tanár, akadémikus.
A modern magyar vaskohászat megteremtője önéletrajza szerint Aradon született 1837. február 15-én, de az újabb források alapján február 5-én Kürtösön (ma Curtici). Korán árvaságra jut, elemi iskoláit lugosi rokonai segítségével végzi el. 16 évesen írnok egy jegyző mellett, majd 1856-tól az osztrák-magyar vasúttársaság dognácskai (ma Dognecea) bányavállalatánál. A szorgalmas fiatalembert egy év múlva titkárrá léptetik elő. Közben magánúton leteszi a gimnázium négy osztályát. 1858-ban Bécsbe helyezik át a központi igazgatósághoz, ösztöndíjat kap, hogy beiratkozhasson a selmecbányai (ma Banska Štiavnica, Szlovákia) Erdészeti és Bányászati Akadémiára. Érettségi nélkül felvételi vizsga letétele után lehet rendkívüli hallgató. Az első félévi vizsgáin elért kitűnő osztályzatai alapján rendes hallgatóvá léptetik elő. 1862-ben kapja meg a mérnöki diplomát.
Segédmérnök lesz az aninai vasgyárban (itt születik meg első szabadalma: a kén- és foszformentesítő eljárás), majd 1864-től vegyész az oravicai kőolajgyárban. Szintén itt kap megbízást a Vajdahunyad-teleki (Teliuc) vasgyár tervezésére, a feladatot 3 hónap alatt, munkaidőn kívül végzi el. 1865-ben kinevezik a Ruszkabányai Vasgyárhoz (Rusca Montană), ahol egy kisebb kohót tervez és épít. Közben meghívják Németországba kénmentesítő találmányának bevezetése végett. Az út a találmány sikeres bemutatása mellett tanulmányút is számára, meglátogatja Németország nevezetes vasműveit.
1867-ben a kisgarami (ma Hronec, Szlovákia) vasmű segédigazgatója, innen tudományos munkája alapján meghívják a selmecbányai Akadémiára tanárnak, ahol 1868-tól 1881-ig vezeti a vaskohászati tanszéket. Itt írja meg kétkötetes A vaskohászat gyakorlati, s elméleti kézikönyve című munkáját, amely az első magyar nyelvű vaskohászati tankönyv. Bevezeti a hallgatók rendszeres tanulmányútjait, nagy súlyt fektet a laboratóriumi gyakorlatokra.
1869-ben tanulmányútra megy Németországba, Belgiumba és Franciaországba, majd 1872-ben Anglia, Dánia és Svédország vasgyárait keresi fel. 1873-tól bevezeti A vasgyárak telepítése tantárgyat, ezt később a német egyetemek is átveszik. 1874-ben meghívják a freibergi Akadémiára professzornak, amit előbb elfogad, majd a pénzügyminiszter kérésére visszautasít. Ugyanebben az
évben tevékenységéért a királytól megkapja a III. osztályú Vaskoronarendet és egy évre rá a velejáró lovagi rangot (felveszi a krassai lovag címet). 1877-ben megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává. Szintén 1877-ben jelenik meg a Magyarország vaskövei és vastermékei című munkája (saját kezűleg végzett vegyelemzésekkel), amit 1878-ban németül is közöl. 1871-től kezdve 10 évig szerkeszti a Bányászati és Kohászati Lapokat.
1881-ben, 44 évesen kinevezik a kincstári vasgyárak igazgatójának. Ebben a minőségben átszervezi és nyereségessé teszi a kincstári vasgyártást. Megtervezi és felépíti a vajdahunyadi Vasgyárat, kora egyik legmodernebb ilyen létesítményét. Új gyártási eljárásokat és új termékeket vezet be Zólyombrézón (ma Podbrezova, Szlovákia), Kisgaramon, Kudzsiron (Cugir), stb. Ismerik és nagyra becsülik egész Európában. Ezt bizonyítja, hogy az angol Iron and Steel Institut felveszi rendes tagjai közé, továbbá megválasztják az 1889-es párizsi
világkiállítás alkalmából rendezett bányászati kongresszus tiszteletbeli elnökévé.
1895-ben megkapja a Lipótrend lovagkeresztjét. 1896-ban nyugdíjba vonul. Kerpely alapozza meg a magyar kohászati szakirodalmat, indítja el a magyar nyelvű kohászati oktatást. Számos vasüzemet tervez, telepít és alakít át. Munkái 30 kötet és kb. 200 dolgozat, nagyrészt német nyelven, de a magyar és német mellett beszél franciául, angolul, továbbá románul és szlovákul is.
1907. július 22-én hal meg egy selmecbányai látogatás alkalmával.
17 gyermeke közül csak 9 élte túl. Kálmán jeles mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományi Akadémia tagja. Antal szintén kohómérnök és az Osztrák-Magyar Monarchia jeles vaskohásza. Jenő neves gordonkaművész.
Emlékét a Miskolci Egyetemen szobor és doktori iskola, a Dunaújvárosi Főiskolán szintén szobor és kollégium őrzi.
