Karátsonyi Guidó (1817-1885)

Karátsonyi GuidoFöldbirtokos, főrendiházi tag, császári kamarás, mecénás.

A leggazdagabb elmagyarosodott bánsági örmény család leszármazottja. Ősei Mária Teréziától kaptak (megerősített) nemesi címert. Jogi tanulmányokat végez. 1840-ben a megyegyűléshez folyamodik útlevélért „szép ismeretek megszerzése végett” nyugat-európai útra indult. 1841-ben Temes vármegye főszolgabírója, 1848-ban honvédőrnagy, majd a pesti nemzetőrök parancsnoka, végül menekülni kényszerül és hatalmas birtokait elkobozzák. 1851-ben nőül veszi puchói és csókai Marczibányi Máriát. Következik a fenséges „megbocsájtás” majd 1858-ben birodalmi osztrák, 1874 márciusában magyar grófságra emelik, 1866-ben országgyűlési követnek választják.

Birtokain modern gazdálkodást vezet be, fejleszti a bánsági rizstermesztést (topolyai, dentai földjein). Beodráról (ma Novo Miloševo, Szerbia) nyári tartózkodási helyét átteszi a bánlaki ősi kastélyba, ahova nagy értékű műkincseket gyűjt össze. Szamossy Elek festőművésszel nemesi ősgalériát állíttat össze (1862-63), a linzi anyai rokonság festményeinek egy részét is idehozatja. Kastélyát nyugati kirándulásain szerzett bútorokkal szerelteti fel, a beodrai berendezés egy részét is Bánlakra hozatja. Irodalom- és művészetkedvelő főúr, aki iskolákat és templomokat támogat. Személyes jó ismerőse Liszt Ferencnek. Budapesti kastélya is híres műgyűjteményeiről.

1881-ben (francia mintára) bevezeti a rózsaleány-ünnepet (évente egy vagyontalan leányt házasít ki erénydíj-alapítványából). Elődei példáját követve nagy alapítványokat tesz: 40.000 forintot a Magyar Tudományos Akadémiának, 8000 forintot a Nemzeti Színház nyugdíjalapjának, 5000 forintot a pesti „zenedének”, 2000 forintot a múzeum könyvtárának, 2000 forintot a pesti bazilika építésére. A jeruzsálemi templom építésére is nagy összegeket áldoz. Rudolf trónörökös születése alkalmából tett 100.000 forintos jótékony célú alapítványa kamatjaiból az Akadémia „Karátsonyi-díjat” hoz létre szépirodalmi célokra. Főrendiházi tag, elnyeri a császári királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos címeket, az I. osztályú Vaskorona-rendet. Kitüntetései között szerepel a Vatikán által megítélt Pius-rend, és a Gergely-rend nagykeresztje, a jeruzsálemi Szent Sír-rend, a Marianus-rend is.

Hosszú ideig a csákovai kerület országgyűlési képviselője. Tagja a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatnak, támogatója a Temesi Lapoknak, a temesvári reáliskolára is adakozik. Idős korára egyre inkább visszavonul a közéletből, betegségét kezeltetni jár a francia tengerpartra, a karlsbadi fürdőbe, majd Buziásra. Itt éri a halál, felesége mellé temetik Kamenicára (ma Szerbia).

Kilenc gyermeke közül Jenő fiára (1861, Beodra – 1933, Budapest), hagyja birtokai oroszlánrészét; a hitbizománnyal nem elsőszülöttjét támogatja. Jenő gróf apja nyomdokain halad, a belgiumi Louvain-ben végez jogot, Magyaróváron a gazdasági akadémiát.

Hatalmas kiterjedésű bánsági birtokait mintagazdasággá fejleszti: háromemeletes rizshántoló-malmot működtet, a szeszfőzdéhez és laboratóriumhoz szükséges gépeket

Hollandiából hozatja, keskenyvágányú vasutat építtet a telepeire, „távbeszélőt” szereltet fel, halgazdaságot szervez, állattenyésztést folytat, solymári-vörösvári gazdaságában fafeldolgozást végez.

1890-ben császári királyi kamarássá nevezik ki, 1896 után a zichyfalvi kerület országgyűlési képviselője és a vízügyi bizottság tagja. A máltai lovagrend magyarországi nagymestere, a vaskorona-rend és a spanyol III. Károly-rend nagykeresztese. Mindezek mellett azonban pazarló életet él. Gyakori nyugat-európai és afrikai utazásairól ő is értékes tárgyakkal tér haza; a bánlaki kastély kertjében külön pavilont építtet Egyiptomból hozott néprajzi gyűjteményének (köztük egy múmiának), angolparkot telepít, ritka növényeket hozat, óriási könyvtárat gyűjt, bőkezűen adakozik. 1896-ban budapesti palotájában fényes estélyen vendégeli meg a királyi családot, 1908 őszén pedig a Magyarországra látogató XIII. Alfonz spanyol királyt és feleségét is. Nagybirtokos, magyar főrend, aktív politikus.

Az első világháború után birtokai legnagyobb részét elveszíti (a 30.000 holdas bánlakit szerette a legjobban), a világháborút követő optáns-per elhúzódik, adósságai fejében budai palotáját is leköti, híres műgyűjteményét elárverezteti. Adósságainak törlesztése érdekében a spanyol király is közbenjár.

Bánlaki ügyeinek intézése folyamán (gyűjteménye egy részéért és birtokáért a román királyi családdal pereskedik) még 1933 januárjában is jár Temesváron. Néhány hónappal később bekövetkezett halála után, fogadott fia számolja fel a Bánlakon részben visszaszolgáltatott kastélyberendezést.

Temesvár Városának Polgármesteri Hivatala és Temesvár Helyi Tanácsa támogatásával létrejött projekt.

© 2017 www.banaticum.ro
webdesign by sandorosz