Pap, egyetemi (teológia) tanár, egyháztörténész.
A csanádi egyházmegye, a délvidéki káptalanok és szerzetesrendek dokumentumainak kitartó kutatója, a Csanádvármegyei könyvtár hatalmas mű írója Alibunáron született. Elemi iskoláit (Nagy)Szentmiklóson kezdi, édesapja itt járásbíró. Tanulmányait a szegedi piaristáknál, majd, 1902-1910 között, a temesvári piarista gimnáziumban folytatja, itt érettségizik. A teológiát a bécsi Pázmáneumban végzi. 1915. október 1-jén itt szentelik pappá. Ugyanabban az évben a bécsi egyetemen elnyeri a teológiai tudományok doktora címet is. Rövid ideig Módoson hitoktató, majd tovább képzi magát a teológiai oktatásban jelentős szerepet betöltő Augustineumon, és tagja lesz az osztrák történelmi kutatótársaságnak. Az első világháborúban tábori lelkészként megjárja a galíciai frontot; 1918-1920 között Budapesten kórházi lelkész. 1919-ben, Bécsben, megszerzi a bölcsészeti tudományok doktora címet is.
A világháborút követően Temesváron püspöki szertartó és szentszéki jegyző. Ebben az időben gyűjti a püspöki levéltárból az egyházmegye hajdanára, a csanádi székeskáptalanra és a középkori szerzetesrendekre vonatkozó adatok egy részét. 1923-ban Nagyszentpéterre helyezik lelkésznek. Tagja az Erdélyi Katolikus Akadémiának. Írásait füzet alakban nyomtatja ki, vagy cikk formájában publikálja több szakfolyóiratban (pl. Századok, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum). 1936-ban Magyarországra települ át, Kübekházán lesz plébános. Faluja telepítésének centenáriumára megírja annak történetét.
Bárhol él, állandóan a történelem kutatásának szenteli idejét, fáradhatatlanul bújja a levéltárakat, keresi a régi okleveleket és rendezi a délvidéki római katolikus püspöki egyházmegye középkori adatait. Magyarul és németül megjelentetett munkáinak legnagyobb része a kora középkori csanádi egyházmegye történetét dolgozza fel, az osztrák és a magyar levéltárakban felkutatott dokumentumokra támaszkodva. Bár méltatói hibáit is felemlítik, de lankadatlan szorgalmát, módszertani alaposságát és a korai dokumentumok elemzésében tanúsított jártasságát tisztelettel említik. Megbecsülik olyan tudósként, aki nem a nagy kulturális központokban, hanem a peremvidék kis plébániáin munkálkodik – kora tudománytörténeti színvonalának megfelelően.
1950-ben pápai kamarás, három évig óraadó-, majd 1953 után rendes főiskolai tanárként dolgozik a szegedi teológián. 1954-ben kanonokká nevezik ki, 1958-ban nyugdíjazzák. Élete főműve befejezetlenül marad. A Csanádvármegyei könyvtár sorozat első nagy munkáját, A csanádi egyházmegye történetét (1030-1730) 10 kötetre tervezte, ebből két kötet nem készül el, de a vonatkozó dokumentumokat föltárja. A második rész – Káptalanok, szerzetesrendek – három kötetét közreadja. A sorozat egy részének költségeit saját maga fedezi. A háború alatt (1942) jelenteti meg Budapesten Remetei Kőszeghy László csanádi püspök című munkáját. Több Csanád egyházmegyei főpásztor életrajzát (Szent Gellért, gróf Pálffy Ferdinánd, Franz Anton Graf Engel von Wagram, Lonovics József) megírja, vagy anyagot gyűjt a tervezett történelmi füzeteihez.
Feljegyzéseinek nagy része külföldre kerül. Be nem fejezett egyháztörténeti kutatásait, a fennmaradt kéziratok kritikai elemzése és kiegészítése után, hagyatékának gondozója, dr. Lotz Antal főiskolai tanár készíti elő publikálásra. Magyarul és németül közzétett egyháztörténeti műveit ma már forrásként használják a kutatók.
1964-ben agyvérzés éri. 1966 szeptemberében halálozik el, a szegedi Dóm kriptájába temetik.
