Író, színműíró, újságíró, a magyar Akadémia tagja és másodelnöke, politikus, képviselő.
A hajdani Dél-Magyarország németek lakta Versec városának polgármestere, Franz Joseph Herzog volt az apja, aki nem tud magyarul, de fiát az Osztrák-Magyar Monarchia magyar urai közé akarja felnevelni, ezért magyar iskolába küldi. Középiskoláit Temesvárott, Szegeden és Fehértemplomon végzi, majd Budapesten jogot hallgat és ügyvédi irodában jelölt.
Joggyakornokként barátkozik össze különböző dzsentrifigurákkal, közöttük számos katonatiszttel. Okos polgárfiú lévén, világnézete ezeknél előbbre tart. Lelke szerint igazi múlt századbeli liberális. Egyszerre gúnyosan is szemléli az úri világot, de vágyódik is a körébe. Ez jellemző volt az egész magyar polgári világra. Ha ezt az életérzést valaki jó stílussal, leleményes meseszövéssel tudta kifejezni, az népszerű lehetett a századforduló Magyarországán. Franz Herzog tehát, amint Herczeg Ferenc néven belépett az irodalomba, szinte azonnal népszerűvé vált.
Sikerét előkészítette, hogy botránnyal kezdődött. Párbajban megölt egy embert, ezért néhány hónapra államfogházba zárták (az államfogház nem járt becsületvesztéssel; a párbajvétséget büntették, de senkit nem szóltak meg érte). A zárkában írja első regényét, egy pályázatra, és első díjat nyer. A Fenn és lenn című regény gazdagokról és szegényekről szól, a munka megbecsüléséről, a léhűtők elmarasztalásáról, a karrierista bukásáról a századvég liberalizmusának szellemében. Cselekménye naiv, de jól megírt. Ettől kezdve ünnepelt író. Kezdetben úgy tetszik, hogy inkább a dzsentrivilág kritikusa, mintsem védője. De egyre inkább kiderül, hogy a dzsentri érdekében kritizál, mert látja, hogy vesztébe rohan.
1891-ben a Budapesti Hírlap tárcaírója és a Petőfi Társaság tagja. Mutamur c. első elbeszélés-gyűjteményéről (1892) Gyulai Pál a Budapesti Szemlében elismeréssel ír. 1893-ban a Nemzeti Színház bemutatta A dolovai nábob leánya c. színművét; a darab zajos sikere az új magyar társadalmi színmű megszületését jelenti. Még ez évben a Kisfaludy Társaság tagjai közé választja. 1894 decemberében indul meg szerkesztésében az Új Idők; itt jelenik meg először regényeinek és elbeszéléseinek színe-java. Ekkorra már a politikus-körök is
felfigyelnek rá.
1896-ban szabadelvű programmal képviselőjelölt szülővárosában s 1901-ig Versecet, 1904-től 1918-ig a pécskai kerületet képviseli. 1893-ban jelenik meg a Gyurkovics lányok c. regénye, 1894-ben a Simon Zsuzsa, 1895-ben A három testőr c. bohózat. 1901-ben mutatja be a Vígszínház az Ocskay brigadérost s e történeti dráma már az első évadban 100 előadást ér meg. 1901-ben indítja
Pogányok c. nagyszabású regényét, amellyel Horváth János megállapítása szerint „új életre keltette irodalmunkban a történeti regény műfaját” s „mintegy történeti gyökereiben ragadja meg a magyarság egyik nagy problémáját”; e regény az Akadémia Péczely díját nyerte el. 1903-ban a Petőfi Társaság másodelnökévé, 1904-ben pedig, Jókai Mór halála után, elnökké választotta. Csiky után úgy tetszik, hogy Herczeg Ferenc a magyar színpadok koronázatlan királya, majd csak a századforduló után osztja meg ezt a rangot Molnár Ferenccel.
Herczeg akkor a legjobb író, amikor novellát ír, vagy kifejezetten szerelmes tárgyú regényeket komponál. Saját életének zavarai és sikerei, egy rosszul sikerült és felbomló házasság, változatos szerelmi kalandok adtak élményeket a szerelem arculatainak ismeretéhez, de jó megfigyelő is volt, lélektani tudása pedig fölényesen biztonságos. Hidegen, kívülről ábrázol, de nagyon árnyaltan.
A Horthy-kor évtizedeiben is voltak sikerei, egyre gyengébb műveket írt, és jó kritikai érzéke lévén, ezt neki magának is éreznie kellett. Így jutott el ahhoz, hogy vizsgálat alá vegye önnönmagát. Belekezdett önéletrajzi köteteinek írásába. Ezek az emlékezések és vallomások (Emberek, urak és nagyurak, A várhegy, A gótikus ház) megint legjobb erejében mutatják.
Az Akadémia 1899-ben levelező, 1910-ben rendes, 1914-ben tiszteleti taggá választotta. 1919-től három évre az MTA másodelnöke, 1922-től Igazgatósági tagja. 1925-ben és még két alkalommal az MTA Nobel díjra jelöli. A Kormányzó 1927-ben a Felsőház tagjává nevezte ki.
Alapvetően magyar nemzeti érzelmű, noha liberálisnak indul. A nemzeti szocializmussal nem szimpatizált különösebben, de nem is lépett fel ellene. A II. világháború végén már nyolcvankét éves. Nem érti a körülötte zajló világot. Az 1950-es évek elején kitelepítik a magyar Gulágra, a Hortobágyra. 1953-ban szabadul, amikor megszüntetik a munkatáborokat.
Kilencvenegy éves, amikor a következő évben meghal.
