Újságíró, lapszerkesztő, miniszteri tanácsos, történeti szakíró, kutató.
A Kaposvár melletti Igalon született 1892. április 11-én, apja Páll Tamás erdőmérnök, anyja Mihailich Lujza. A gimnáziumot Temesvárott végzi, felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetem jogi karán folytatja, jogi doktorátust szerez.
1911-től 1919-ig a budapesti rendőrfőkapitányság tisztviselője, a Károlyi-kormány idején a rendőrség főkapitány-helyettese. 1919 februárjában az ő személyes akciója folytán került letartóztatásba több tucat kommunista vezető, köztük Kun Béla és Rákosi Mátyás.
1920 áprilisában visszatér a Romániához csatolt Temesvárra, ahol édesanyja és fia él. Itt újságíró és ügyvéd. A Temesvári Hírlap belső munkatársa, az Iparos c. lap felelős szerkesztője. Szerkesztésében jelenik meg a temesvári Magyar Ház felavatása alkalmából kiadott Magyar Ház Emlékkönyv (1930). A Magyar Ház kapcsán a temesvári Déli Hírlapban írja: „elsősorban a bánsági magyarság nemzeti érzésének, kultúraszeretetének és áldozatkészségének imponáló bizonyságtétele.“ A Kárpát-medence kisebbségi magyar világa (az utódállamokban élő magyarok) első nagyszabású közösségi művének tekinti a Magyar Házat. Jelentős munkája a Jakabffy Elemérrel közösen írt tanulmány, A bánsági magyarság húsz éve Romániában, amely 1939-ben Budapesten jelenik meg.
1928 elejétől 1939-ig a romániai Országos Magyar Párt temes-torontáli tagozatának főtitkára. A temesvári hadbíróság 1939. augusztus 22-én egy nyilvános beszéde miatt, melyben a magyarok elnyomása ellen tiltakozik, letartóztatja és egyéves börtönbüntetést kap. Jellemző, hogy a beszédet még 1936-ban mondta. Újabb politikai bűnügyi eljárást indítanak ellene, mivel 1939. július 31-én a Magyar Népközösség és magyar kultúregyletek nevében megkoszorúzza a Temesvár melletti Petőfi-emlékművet, a költő hősi halálának 90. évfordulóján. A temesvári hadbíróság – in absentia – „tiltott gyülekezés” címén 3 évi börtönre ítéli. A fellebbezést tárgyaló nagyszebeni bíróság ideiglenesen szabadlábra helyezi, és sikerül Magyarországra átmenekülnie.
1940-ben a második Teleki-kormány iparügyi minisztere kinevezi az észak-erdélyi munkakamarák (Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely) vezetőjévé. Az Erdélyi Párt, melynek akkor 52 parlamenti képviselője van Budapesten, megválasztja a párt országos titkárának, Kolozsvár székhellyel.
1941 szeptemberében Nemzetvédelmi Kereszttel tüntetik ki a kisebbségi sorsban tanúsított bátor helytállásáért.
Az iparügyi miniszter 1944 októberében felrendeli Budapestre, központi szolgálatra. 1946 januárjában Tildy Zoltán miniszterelnök kinevezi miniszteri tanácsosnak az iparügyi minisztériumba, az Anyag- és Árhivatalnak osztályvezetője 1946 nyarától 1948 júniusáig, amikor kommunista nyomásra kényszernyugdíjba küldik.
1949 tavaszától az állambiztonsági szervek üldözik, kétszer is beviszik a politikai rendőrségre. Menekül, 1949 augusztus végén éjjel, a vasfüggöny aknamezőjén és drótakadályain keresztül sikerül Ausztriába, majd szeptemberben Svájcba jutnia. 1952-ben kerül ki az Egyesült Államokba, előbb Clevelandben gyári munkás, majd New Yorkba kerül. Itt közel 5 évig a Free Europe Committee magyar osztályán dolgozik, 1957-től a Columbia Egyetem alkalmazottja, kutatóként a magyar közgazdasági anyagon dolgozik élete végéig.
Kezdeményezésére alakul meg az Amerikai Erdélyi Szövetség, és amikor New Yorkba költözik, a Szövetség is átteszi székhelyét ide, hiszen Páll György a lelke, a fő mozgatója. 1958-ban javasolja egy negyedévi tudósító és tájékoztató kiadását, ami az ő szerkesztésében Transsylvania néven megindul, és negyedévenként évekig megjelenik. Végtelen szerénységét jelzi, a lapban nem tünteti fel, hogy ő szerkeszti.
Önálló kötetei: A magyar néphadsereg szerepe a szabadságharcban, 1956 (New York, 1957), Hungarian Revolution and the Hungarian People’s Army (New York, 1957), Indexes of Hungarian Service Sectors and Financials Institutions 1938 and 1947-1965 (New York, 1967), Personal Consumption in Hungary 1938 and 1947-1965 (New York, 1968).
1975. november 24-én éri a halál, New Yorkban temetik el.
