Temesvár polgármestere, emlékíró, helytörténész.
Temesrékáson, sváb családban született. A temesvári Piarista Főgimnáziumban, 13 esztendős korában tanul meg magyarul, itt érettségizik. Jogi tanulmányait Budapesten végzi. Rövid ideig közjegyzősegéd, majd 1884 júniusában Temesvár szabad királyi város szolgálatába lép. 1885-1890 között dr. Telbisz Károly mellett titkárként aljegyző, majd 1890-1914 között főjegyző, polgármester-helyettes. Szerkesztője az 1898-ban megindult Városi Közlöny c. hivatalos lapnak, mely havi füzetekben évenként 420-450 oldalnyi terjedelemben jelent meg. Telbisz nyugalomba vonulása után Temesvár törvényhatósági bizottsága 1914. június 15-én a város polgármesterévé választja. Jelentős a szerepe a város urbanisztikai arculata, közművesítése, kereskedelme, közlekedése és ipara fejlesztésében, a modern Temesvár megteremtésében. 1919. szeptember 1-én a nagyszebeni kormányzótanács rendelkezési állományba helyezi, nyugdíjazásáig Stan Vidrighin főpolgármester helyettese. Hatévi mandátuma lejártakor, 1920-ban nyugdíjba vonul.
Geml József az ún. Bánsági Köztársaság, valamint a szerb és francia megszállás idején is a város élén áll. A világháború, a forradalmak, a szerb megszállás illetve az impériumváltás viszontagságai, özönnyi gondja és nehézsége közepette Geml József „képes volt a város köznyugalmát, gazdasági és kulturális értékeit s a polgárság jogos érdekeit megóvni: hálás elismeréssel és köszönettel adózik
távozó polgármesterének és kiváló érdemeit jelen határozatának a városi levéltár okmánytárába való megőrzése által megörökíti” áll Temesvár Tanácsa 1920. június 23-i határozatában.
Őfelsége 1908-ben a királyi tanácsosi címmel tünteti ki.
Irodalmi munkásságát Temesvár városának szentelte. Munkái Temesvár sz. k. város népességi statisztikája (1894), Temesvár sz. k. város statisztikája 1898-ban (1900); Temesvár lakáspolitikája (1906); A gyógyszertári jog adományozása és a temesvári gyógyszertárak (1907); Törvényhatósági j. f. városaink közállapotáról (1909); Temesvár sz. k. város közállapotai az 1910. évben (1910). Nyugdíjba vonulása után néhány hónappal szélütés éri, bénulás nem áll be, és elkezdi írni 1924-ben megjelent Emlékiratok polgármesteri működésem idejéből c. utolsó magyarul írt könyvét. Ebben átfogó képet nyújt Temesvár válságos politikai, gazdasági és művelődési életéről az I. világháború és a forradalmak alatt. Az I. világháborút követő években a Temesvári Hírlap és a Temeswarer Zeitung közli helytörténeti írásait. Helytörténeti forrásmunka az Alt-Temesvár im letzten Halbjahrhundert 1870–1920 c. műve (Temesvár, 1927).
Geml József magyarnak vallotta magát, amit a németség felró neki. Adam Müller–Guttenbrunn Bécsben élő sváb író levélben kérdi tőle: „…érzi-e annak jelentőségét, hogy egy 100 milliós nemzetiségből alásüllyed egy 8 milliós kis néptörzsbe, melynek nyelve és kultúrája örökre idegen lesz Európában?”
1929-ben távozik az élők sorából, díszsírhelyet kap a várostól a Belvárosi temetőben, közvetlenül nagy elődje, a mélységesen tisztelt Telbisz Károly nyughelye mellett. A szerény kereszttel megjelölt „örökös sírt” a kommunista idők gátlástalan, semmit nem respektáló utolsó korszakában, a ’70-es években, mint „gazdátlant”, kiutalják egy potentátnak.
A Temesváron szomszédsági összefogásból 1999-ben szerveződött magyar civil szervezet 2001 márciusában felveszi Geml József nevét. 2009. október 23-án felavatják a Budai Deleanu utca és Mangalia utca sarkán található Geml József Magyar Központot.
2009-től Temesvár központi parkjában szobor idézi emlékét.
