Hittudós, professzor, csanádi püspök.
Bács-Bodrog vármegyében, Bácson született 1810. április 6-án. Horvátul szülőhelyén, németül a szomszéd Bukin faluban, (ma: Mladenovo, itt a bátyja, Pál, plébános), tanul meg. Ugyanott végzi a három első latin osztályt, Kalocsán a gimnáziumot. Középiskolai tanulmányai után, 1825-ben felvételt nyer a helyi papi szemináriumba. Bölcsészeti tanulmányait Egerben, a teológiát Kalocsán és Pesten, a Központi Papnevelő Intézetben végzi. 1833. szeptember 21-én áldozópappá szentelik, majd egy esztendeig az I. Ferenc király által Bécsben alapított Augustineum felsőbb papnevelde növendéke. 1836-ban Baján segédlelkész, majd ismét Pestre, a Központi Papnevelő Intézetbe kerül, ahol 1844-ig prefektusként tevékenykedik és egyháztörténelmet tanít. Ugyanabban az évben megszerzi a teológiai doktori címet, és visszatér Kalocsára, ahol az egyháztörténeti tanszék professzora. Két esztendő múlva, 1846-ban érseki titkár és címzetes kanonok, 1850-ben kalocsai kanonok. 1851. április 11-én a csanádi egyházmegye főpásztorává nevezik ki.
Csajághy Sándor püspököt korabeli dokumentumok kiváló szervezőként említik. Visszaállítja az egyházmegye középkori felosztását – 6 főesperesség, 23 esperesség –, és folytatja a főpásztori látogatások sorát. A lelkipásztorok számára évente lelkigyakorlatot szervez, ahol az előadásokat szerzetesek tartják. A főpásztor a papnevelést is megreformálja, újjászervezi az egyházmegye papi szemináriumát. A leendő lelkipásztoroktól elvárja, hogy több nyelven tudjanak szólni a hívekhez. „Mivel egyházmegyénkben a több nyelv ismerete rendkívül fontos követelmény, előírom, hogy vasár- és ünnepnapokon így prédikáljanak. Kifejezett kérésünk – és ez alól nincs felmentés –, hogy minden növendékünk legalább két nyelven tudjon tökéletesen beszélni…” – olvasható egyik rendelkezésében.
Csajághy Sándor megyés püspök 1854-ben az ideiglenesen tanyákon működő lelkészek segítésére kápolnák építését és szállításukra fuvart kér a városi tanácstól.
A püspök nem csupán a papok létfeltételeire és a papnövendékek oktatására fordít különös gondot, hanem a nép, és főleg a fiatalok nevelésére is. 1855-ben falusi népmissziók tartását kezdeményezi, 1858-ban pedig Temesvárra hívja a lányok tanításával foglalkozó müncheni Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek (Notre Dame) rendjének néhány képviselőjét, akik számára letelepedést is biztosít. Hamarosan a Délvidéken a Délalföldön, majd később Erdély több településén számos iskolanővér tanította és nevelte a fiatalokat.
Említésre méltó, hogy a Tisza szabályozására 60 000 forintot adományoz.
Első irodalmi kísérletei még pesti papnövendék korából származnak, néhány költeménnyel jelentkezik a Koszorúban (1831) és Anastasiában (1838). Írt a Növendék Papság Munkálataiba (1836-39); az Egyházi Tárba (1835: A kalocsai főegyházak leírása); a Sas című folyóiratba (Az írás eredetéről); egyéb értekezéseket a Sion, Religio, Nevelés és Fasciculi Ecclesiastici c. folyóiratokba. A Wiener Kirchen-Zeitungban megjelent tőle az unióra vonatkozó értekezése; a Figyelmezőben A magyarhoni katholikus papság védelme; az Oesterr.
Correspondentben a Der ungarische Clerus während der jüngsten Wirren; egyházi beszédeket írt a Pázmány Füzetekbe és a Pátkai-féle gyűjteménybe.
Nagy Mária-tisztelő lévén, 1856-ban kezdeményezi a májusi Mária-ájtatosságok megtartását, a temesvári székesegyházban pedig oltárt állíttat a Szűzanya tiszteletére.
A dómban található Szent Gellért-oltár az ő nevét őrzi csakúgy, mint az emlékére állított márványtábla, amelynek felirata: „Vixit Dioecesi non diu sed totus” – nem sokáig, de teljes mértékben az egyházmegyéért élt. Sírja a székesegyház kriptájában található.
