Kegyesrendi pap, földrajztudós, egyetemi tanár.

Szülővárosa Kassa, középiskoláit itt járja. 1873-ban Budapestre megy egyetemre, földrajzi, történelmi, műtörténelmi előadásokat hallgat, s két évig a múzeum régiségtárában is dolgozik. 1874-ben belép a piarista rendbe, majd gimnáziumi tanár Kecskeméten, Kisszebenben (ma Sabinov, Szlovákia), Temesvárt, Veszprémben, Szegeden, Kolozsvárt, Léván, Székesfehérvárt és Nagykárolyban. Legszentebb meggyőződése, hogy a geográfusnak polihisztornak kell lennie és ezt magára nézve következetesen betartja. Mint kegyesrendi főgimnáziumi tanár tucatnyi városban tanított, minden költözés egyben új kihívást jelent számára, érdeklődési köre tágításának lehetőségét, új és változó témák felkarolását és kiteljesítését.

A Bánsághoz kötődő munkássága azt a tudásanyagot és szakértelmet jelenti, melyre az akkoriban errefelé meghonosodó szervezett turizmusnak és honismereti mozgalomnak éppen szüksége volt. Mégsem lehet életművéből önkényesen kiemelni a Temesvárhoz kapcsolódó munkáit, mert ez egy szervesen egész alkotás megcsonkítását jelentené. Ki kell hangsúlyozni viszont – a kötődésekkel együtt – mindazt, amit innen merített, itt alkotott és ránk hagyott.

A Délmagyarországi Természettudományi Társaság titkáraként, Temesváron szerkeszti a Természettudományi Füzetek három évfolyamát, a Délmagyarországi Kárpát-Egyesület főtitkáraként pedig a Délvidéki Sport lapot és a Déli Kárpátok című földrajzi folyóiratot. Fő műve általános (egyetemes földrajz, 5 kötetben), de feldolgoz a Bánságból vett földrajzi és etnográfiai témát is: A Kárpátok és folyóinak nevei, A délmagyarországi havasokban, A délmagyarországi bolgárok ethnológiája – utóbbi éppenséggel monográfia.

Földrajzi, turisztikai cikkeket közöl a Kelet Népe budapesti folyóiratban, a Földrajzi Közleményekben, a budapesti Turisták Lapjában, a szepesi és Erdélyi Kárpát-Egyesületek évkönyveiben, és 27 éven keresztül munkatársa a Magyar Államnak. Veszprémben ő indítja el a Balaton Egyletet, Nagykárolyban a Kölcsey Egyletet, Temesváron Áldor Imrével irodalmi társaságot szervez s megalapítja a Délmagyarországi Néprajzi Múzeumot. Nagybecskereken a torontáli kultúregyesület választmányának a tagja. Varázserdőben című operáját három ízben adják elő Temesváron.

Elismerés kíséri életpályáján, több fontos tisztséget tölt be. A Magyar Földrajzi Társaság levelező tagja, a Délmagyarországi Természettudományi Társaság titkára, a Délmagyarországi Kárpát-Egyesületnek éveken át választmányi tagja. Szakmailag a csúcsot 1910-ben éri el, amikor Lóczy Lajos utódaként kinevezik a budapesti tudományegyetem geográfia tanszékére nyilvános rendes tanárnak, e tisztséget haláláig betölti. Kinevezése némiképp meglepetést jelentett, hiszen Czirbusz Géza geográfusként Hunfalvy János tanítványának vallotta magát, erős ellenpólusaként a geológus Lóczy nevével fémjelzett természettudományos beállítottságú iskolának.

Sajátos véleményét a földrajztudományról a következőképpen fogalmazta meg: „A földet, mint csillagot, vagy mint a Kozmosz fizikai világának tagját, hagyjuk a csillagászatnak és

geofizikának, a földnek leírását, azaz a légkör legalsó rétegeinek s a földburkolat legtetejének, mint az emberiség cselekvésének, történeti színterének leírását pedig csak az emberrel való kapcsolatában és beállításában szabad és kell ezentúl tárgyalnunk, hogy megérthessük a fajok térfoglalását, a nemzetek ideális és politikai versengését földünk felületén.”

Személyiségének fejlődésében meghatározó, hogy 1874-től a piarista rend tagja, és a másokkal való érintkezésben a szokásos udvariassági formulák betartásának eredeti hajlandóságán túl papi neveltetése is rányomta bélyegét. A vele való társalgást szokatlanul csapongó észjárása tarkította, megvolt benne az a különös adomány, hogy látszólag egymástól nagyon távol eső tények, fogalmak között biztos és rendes észjárású ember számára váratlan kapcsolatokat találjon. Gyanítani lehet, hogy éppen természete akadályozta meg abban, hogy saját földrajzi iskolát alapítson és vezessen.

Lehetséges, hogy polihisztornál is több volt?