Költő, drámaíró, műfordító, műkritikus.

Temesváron született, középosztályhoz tartozó család egyetlen fia. Apja, Engel Adolf itt folytatja vállalkozását (Zsák- és Ponyvakölcsönző Intézetnek nevezte). Endre Károlyt szülei gyakorlati pályára szánják, bár már nyolcéves korától szorgalmasan versel. Temesvárt jár iskolába: gimnáziumi négy osztály elvégzése után kereskedelmibe, egy évvel idő előtt leérettségizik, 17 éves korában kenyérkereső pályára léphet.

1910-ban jelenik meg nyomtatásban az első verse Üstökös címmel a Temesvári Hírlapban, ezt követően további verseit közli a lap. 19l0-l916 között textilgyári tisztviselő Budapesten, majd banktisztviselő Temesváron. 19l6-ban hadba vonul. 1917 telét az 57. pilseni tüzérezreddel egy szlavóniai falucskában tölti, innen jut el 19l8 tavaszán Piavébe. Itt születnek harctéri versei, melyeket egy noteszfüzetbe jegyez le és hazatérőben, Budapesten átad Kosztolányi Dezsőnek, aki felkarolja. Az Esztendő (1917) augusztusi számában meg is jelenik két verse: a Sok szerencsét én kívánok és a Halálkaverna. Nagy sikere van, sokan kérdezik: ki az új költő? Azok közé tartozik, kik az iskolapadból léptek a harctérre. Feketére pörkölve az olasz naptól, véresen, mocskosan, nagyon fiatalon érkezik vissza, kezében egy tiszta füzettel, melybe dolgozatként, mint a halál iskolájának szorgalmas tanulója, gyöngybetűkkel költeményeket írt.

Első verseskötetéről (Az ember, aki járva jár, 1922) az irodalmi élet nagyjai (Kosztolányi Dezső, Schöpflin Aladár) írnak elismeréssel. Költészetének központi kérdése a lélektelen gyilkolás, a kegyetlenség, az emberi élet végső értelme. A két világháború között jobbára nem is publikált. Verseszménye a fokozottan motivált, alaposan megmunkált poézis. Polgári osztályával való szakításának egyik híres, sokat idézett poémája az 1936-ból származó Gorkij-requiem. Rendkívüli fegyverténye: nehéz műtétje előtt, egy órai várakozás közben, a műtőasztalon megírja Görzi elégiák c. 10 fejezetből álló főművét, amelyet szerencsés felépülése után letisztáz.

Endre Károly a Nyugat nemzedékével elindul az irodalmi kiteljesedés útján. Közben könyvelőként keresi kenyerét, előbb a temesvári Láncgyárban, 1929-1949 között a kereskedelmi érdektestületek főtitkára, 1949-1957 között, nyugdíjba vonulásáig kereskedelmi egységek főkönyvelője.

Kibontakozik írói egyénisége. 1919 áprilisában Herczog Nándorral és Preisz Alfréddal közösen kiadják az Ébredj című lapot, melynek alcíme „az emberi méltóság és szabadság lapja”. A temesvári Arany János Társaság tagja, 1946-tól főtitkára, az Erdélyi Helikon íróközösségnek (1926), a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak (1929) a tagja. További két irodalmi kiadvány fűződik a nevéhez: a Szemle (Tóth Árpáddal, Péter Alfréddal, Fogarasi Andorral és Fémes Lászlóval közösen, 1920) és a Fajankó élclap (Kóra-Korber Nándorral és Varga Albert festőművésszel, 1924). A temesvári művészvilág kiállításairól készült beszámolói, „irodalmian fogalmazott tárlatvezetései” közönségcsalogató hangon szólnak az olvasókhoz, ugyanakkor alapos műismeretről is tanúságot tesznek.

A visszhangos bemutatkozás után 25 esztendőnek kell eltelnie, hogy második kötete, Az ember a csillagok alatt (1947), majd ismét tíz évnek, hogy a harmadik, a Válogatott versek (1957) napvilágot lássanak. Ezt követően gyakrabban jelentkezik: Elégiák és rapszódiák (1962), Legszebb versek (1965), Őszutóm versei (1972), Görzi elégiák (1978) és végül a Periandrosz című verses drámája (1982).

Kortársai „élő klasszikusként” tartják számon. Humanista szépségeket felmutató, nagykultúrájú író, minden sora megérinti az olvasó lelkét. Nagy műgonddal cizellált szonettjei, disztichonokban közölt elégiái, költői poémához hasonlítható drámája, az emberi méltóság hangján szólnak hozzánk.

Temesvári temetőben nyugszik. Emlékét idézik a temesvári Képzőművészeti Múzeumban őrzött Endre Károly-ábrázolások: festmények és szobrok.