Pap, tanár, természettudós, ismeretterjesztő.
Születési helye Kistószeg (ma Novi Kozarci, Szerbia), feltehetőleg a temesvári papi szeminárium diákja, 1869-ben szentelik pappá. Helyettes tanár Temesváron a piarista rend gimnáziumában, matematikát és fizikát tanít. 1870-ben tanári vizsgát tesz, majd bölcsészdoktori oklevelet szerez, és a következő tanévtől rendes tanári kinevezést kap a kegyesrendi gimnáziumba. 1880-tól plébános Nagyszentmiklóson, 1882-től kerületi alesperes, 1886-től szentszéki ülnök.
A Délmagyarországi Természettudományi Társulat (1873) alapító tagja, 1877-től titkára. A Társulat már meglévő orvosi és matematikai valamint fizikai szakosztálya mellé két újabb szakosztályt javasol, ezek közül a természetrajzi és gazdasági létrejön (1876), a mérnöki, földtani és bányászati szakosztály létrehozása nem sikerül, mert a mérnökök külön társulatba tömörülnek.
A tudományos élet és a tagok közötti kapcsolatot fontosnak tartja, ennek érdekében folyóirat kiadását javasolja Természet Világa címen. A kiadvány kezdetben Természettudományi Évkönyv formájában, majd Természettudományi Füzetek néven jelenik meg (1877-1918). 1877-ben felhívást tesz közzé a helyi lapokban egy Temesváron felállítandó természettudományi múzeum valamint egy szakkönyvtár létrehozására és adakozásra szólít fel. A Természettudományi Füzetek első számában megismétli felhívását, ismerteti a múzeum célját és előnyeit. A lelkes gyűjtés és adakozás révén 1878-ig 76 adakozótól összesen 315 állat, 1273 növény, 200 ásvány, 36 kövület, 175 madártojás és 283 forint készpénz gyűlik össze. A legjelentősebb adomány Vuchetich Ferenc ruszkabányai lelkész bánsági növényeket tartalmazó herbáriuma (1016 faj), amely többek között Heuffel, Wierzbicki és Grossek gyűjtéséből származó példányokat is tartalmazott.
Szorgalmazója és példamutató gyakorlója az évenként több ízben megrendezett nyilvános felolvasásoknak, tudományos előadásoknak és kísérleteknek. Főleg a matematika és a fizika tárgyköréből tart előadásokat. A párizsi Világkiállításon (1878) számos adatot gyűjt és fizikai szemléltető eszközöket vásárol a temesvári katolikus gimnázium számára, ezeket a helyi tanárok közreműködésével soksorosítják más iskolák számára is. A költségeket Bonnáz Sándor csanádi püspök fedezi, akihez baráti szálak fűzik. Mindketten lelkesednek a tudományos vívmányokért: villamos világítás, telefon, fonográf, mikrofon, szikraindító, színképvetítő stb.
Miután papi hivatása Nagyszentmiklósra szólítja (1880), figyelmét a város kulturális élete mellett a természet megfigyelésére és a madárgyűjtésre összpontosítja. Nákó Kálmán birtokán, a Maros árterületein, és az Aranka menti Nagyfalu nádasaiban végez madárköltési és madárvonulási megfigyeléseket. Foglalkozik a vízimadarak helyzetével, valamint a ragadozó madarakkal. Eredményeit szakdolgozatokban fogalmazza meg és teszi közzé, egyrészt a Természettudományi Füzetekben, illetve más elismert szaklapokban. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1886-ban Buziásfürdőn megtartott vándorgyűlésén nagyszabású
dolgozatot mutat be: A madárköltés Nagy-Szent-Miklós és Nagyfalu környékén az 1880-tól 1886-ig terjedő években saját megfigyelésem alapján.
Vadászik és preparál. Az általa gyűjtött és preparált madarakkal (kb. 350 példány) Torontál vármegyét képviseli a budapesti millenniumi kiállításon (1896), munkáját ezüst díjjal jutalmazzák. Ezáltal Bánság első elismert ornitológusa. A bánsági mocsarak lecsapolása kapcsán tartotta fontosnak foglalkozni a vízimadarakkal és azok helyzetével. A bécsi Első Nemzetközi Ornitológiai Kongresszus (1884) hatására belekezd a bánsági ornitológiai kutatások megszervezésébe, egy megfigyelő hálózat kiépítésébe. Felhívás madártani megfigyelőállomások létesítésére Dél-Magyarországon (Természettudományi Füzetek, 1884) című dolgozatában részletes tervet közöl a helységekről, felszerelésről, személyzetről. Gyakorló madármegfigyelők hiányában terve nem válhatott valóra.
Összesen 25, többségükben magyar illetve német nyelvű közleménye ismeretes. Úttörő munkájáért, mint a Délmagyarországi Természettudományi Társulat alapító tagja, díszoklevélben részesült (1884). Gyűjtésének adatait Frivaldszki János (Aves Hungariae, Budapest, 1891) és Dionisie Linţia (Păsările României I-II-III. Bucureşti, 1946-1954-1955) használják fel összefoglaló munkájukban.
Az általa kitömött példányok, a híres „nagyszentmiklósi madárgyűjtemény” a tanügyi reformok alkalmából a helybéli iskolák között kerül szétosztásra, szemléltető anyagnak, ahol nagyrészük tönkremegy. A temesvári Bánsági Múzeum őrzi egy általa gyűjtött és tömött füstös réce (Melanitta fusca) hímjét (1878, Nagyszentmiklós).
