Politikus, közgazdász, miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Pesten született, gazdag földbirtokos családban. Apja, gattaji Gorové László író, vagyonos örmény-magyar nemes, akinek nemesi előneve a Temes megyei Gátalját idézi. Elemi iskolát Szolnokon és Gyöngyösön, gimnáziumot a pesti piaristáknál végez, bölcsészeti- és jogi tanulmányokat a pesti egyetemen folytat. Miután a szólásszabadságról vallott nézetei miatt egyik tanárával összekülönbözik, elhagyja az egyetemet. Az 1839-40-es évben a Pozsonyban ülésező országgyűlést látogatja, a művelt, gyors észjárású, liberális nézeteket valló fiatalember hamarosan a politizáló fiatalok egyik vezére lesz.
A haladás elkötelezett híve. Nagyon fiatal még, amikor első nemzetgazdasági írásában az ipari fejlődés, a vasutak szükségességét tárgyalja. Szerinte ezek kiépítését és a vízi szállítás fejlesztését az államnak kell támogatnia. 1841-ben jelenik meg politikai írása Nemzetiség címmel. 1842-ben barátja, Tóth Lőrinc kíséretében hosszabb utazást tesz Nyugat-Európában, nagy hatással van rá Németország, Svájc és Anglia. Az ipari fejlődésen kívül a modern gazdaság-szervezés, a vasúti közlekedés, a szociális kérdések, a munkások életkörülményei is érdeklik. Kapcsolatba kerül kora több híres személyiségével. Tapasztalatait Nyugot. Utazás külföldön című kétkötetes munkájában teszi közzé (1844). A fiatal írót az Akadémia 1843 októberében levelező tagjává választja (majd 1860 januárjában rendes tagjai sorába emeli).
1839-ben, apja halála után, Temes megyei birtokain gazdálkodik és liberális (ellenzéki) jelöltként indul a megyei választásokon. A sikertelen próbálkozás után is erős marad kapcsolata a reformpolitikusokkal. 1846-tól a Védegylet igazgatója. Szakcikkeivel vonja magára a figyelmet. Ebben az időben írja meg újabb közgazdasági vonatkozású művét: Javaslat a magyar új vámtarifa tárgyában (1847). 1848-ban Temes megyei (orczyfalvi) követként vesz részt az országgyűlésen, amelynek egyik jegyzőjévé választják. A Batthyányipárt híve, észérvekkel harcoló, társainál mérsékeltebb politikus. 1849-ben Kossuth Lajossal és Szacsvay Lászlóval együtt fogalmazza meg az áprilisi függetlenségi nyilatkozatot. A szabadságharc bukása után menekülnie kell, előbb Törökországba majd Párizsba kerül. 1852-ben, távollétében, a forradalom alatti tevékenységéért őt is elítélik és „in effigie” felakasztják. 1857-ben tér haza az emigrációból, rendezi birtokait. Az 1861-es politikai enyhülés után ismét részt vesz a politikában, Pest terézvárosi kerületének országgyűlési képviselője. Deák Ferenc felirati javaslata mellett szólal fel, pártjának elkötelezett híve marad. Később, a Deák-párt körének elnökévé választják. Ő segíti elő a Deák-párt és az ellenzék fúzióját, az így létrejött szabadelvű párt őt választja elnökévé. Az Andrássy-minisztériumban (1867) a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárcát vezeti. Négy év múlva, a Lónyaiminisztériumban a közmunka és közlekedésügyi minisztériumot bízzák rá. Inkább elméleti síkon aktív, nem kedveli a minisztériumi munkát, visszavonul. Ritkán szólal fel a képviselőházban, ahol később Orczyfalva követe. Alapító- majd választmányi tagja a Magyar Gazdasági Egyesületnek, 1868-ban az ő elnöklete alatt szervezik meg az első országos gazda-kongresszust; sokat munkálkodik az országos magyar iparegyesület létrehozásán.
Élete utolsó éveiben nagyon beteg, házát sem tudja elhagyni. Barátai keresik fel az agglegény politikust. 1881-ben hal meg Budapesten, gyászbeszédet Jókai Mór mond felette. Rákóczifalvi birtokán temetik el. Egyik arcképét 1918-ig a temesvári vármegyeház gyűléstermében őrizték.