Tanár, gyógypedagógus, tanfelügyelő, szakíró, egyetemi oktató.
Temesvárott született. Székesfehérvári, majd a temesvári Magyar Katolikus Gimnáziumban töltött tanulóévek után 1953-ban a temesvári Magyar Vegyes Tanítóképzőben érettségizik, tanári oklevelet a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerez 1957-ben, pedagógia-lélektan szakon. Pedagógusi pályája a zsombolyai Magyar Iskolában kezdődik, itt 1957–1963 között tanár, majd igazgató. Ezután tíz éven át a bukaresti Pedagógiai Tudományos Intézet temesvári fiókjának tudományos kutatója. Pályafutásának csaknem felét tanfelügyelői tevékenysége határozta meg (1973–1990). A megyei tanfelügyelőségen a speciális oktatás mellett, egyedüli magyar tanfelügyelőként a megye magyar oktatásáért felel.
1998-2001 között tanít a temesvári Bartók Béla Líceum keretében elindított tanítóképző osztályban, majd oktatója az aradi V. Goldis Egyetem keretében 2003-től megszervezett, két egymást követő tanítóképzős évfolyamnak.
Igazi pedagógusként a továbbképzés kérdése állandó jelleggel foglalkoztatja. Első tanügyi fokozattal rendelkezik, számos tanfolyamon vesz részt, szimpóziumokon szerepel dolgozatokkal belföldön és külföldön. A külföldi szereplésekre 1990 után nyílik lehetősége, menedzserképzésen vesz részt Koppenhágában (1993), Bonnban (1994), tapasztalatcserén (Debrecen, Budapest, Makó, Szeged, Salzburg, Svájc, Dánia, Hollandia, Németország stb.).
A debreceni és budapesti Gyengénlátók Iskolájával akkor is szakmai-baráti kapcsolatban áll, amikor a külföldi kapcsolatokat a hatalom gyanakvással kezeli, a kérdés fontosságáról sikerül a megyei szerveket is meggyőznie, így kerül sor több tapasztalatcserére már 1989 előtt. 1990 után előtérbe kerülnek a közoktatásnak azon kérdései, amelyekre a diktatúra idején szinte semmilyen figyelmet nem fordítottak, ezek közé tartozik a fogyatékosok helyzete. Tácsi László a kezdettől fogva az intézményi keretek kialakításán dolgozik, őt tekintik a Fogyatékos Személyek Temes Megyei Felügyelősége létrehozójának, ő a Felügyelőség első vezetője. Innen megy nyugdíjba 1998-ban. A feladatkör jelentőségét egy számadattal lehet illusztrálni: Temes megyében abban az időben 18 ezer fogyatékos személyt tartanak nyilván, róluk kell(ett) a törvényes keretek között gondoskodni. Pontosabban a jogi keretek kialakításában is felelősséget kell vállalni, hiszen 1990-ben jogszabályok még nem léteznek a területre vonatkozóan.
A fogyatékosokkal való foglalkozás gyakorlati vonatkozásai mellett részt vállal az akkor kialakuló egyetemi képzésben is: 1990-től óraadó tanár a temesvári Nyugati Egyetem szociológia-pszichológia karán, a szociális munkás szakon egészen 2005-ig, továbbá óraadóként részt vesz a Bethany Alapítvány szociális munkás képzésein, illetve a Munkaügyi Igazgatóság szakképzési programjában is.
Háromszázat meghaladja a belföldön és külföldön – magyar, román, német nyelven, de fordításban francia, holland, dán nyelven – közölt cikkeinek, dolgozatainak a száma. Több nagyobb lélegzetű pedagógiai munka szerzője, illetve társszerzője. A fogyatékosok érdekében szaklapot szerkeszt (román nyelven, 1992-től). A Temesvári Nyugati Egyetem jelenteti meg egyetemi jegyzeteit (A szociális intézmények falusi hálózata, illetve Szociális asszisztens szerepe az iskolában, mindkettőt román nyelven). Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből c. kötet fejezeteként megjelent Lapok a temesvári magyar tanító- és óvóképzés vázlatos történetéből c. dolgozat társszerzője. (Mentor Kiadó, 2006)
Szerepet vállal a Romániai Magyar Demokrata Szövetség munkájában, a Szórvány Alapítvány aktív tagjaként kutatásban vesz részt, több civilszervezet (alapító) tagja, vezetője (Román-Dán Baráti Társaság, Hilfe für Kinder szervezet, Speranţa/Remény/ Egyesület, Pentru Voi/Értetek/ Alapítvány), a megyei vöröskereszt vezetőtanácsi tagja.
Szülővárosában 2005 szeptemberében éri a halál. Életművét díjakkal (minisztériumi meg megyei kiválósági oklevelek) ismerik el: halála után kapja meg az országos szakszövetség bronz emlékplakettjét (2005), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díját (2007). A temesvári Pentru Voi (Értetek) Alapítvány szellemi fogyatékosok számára 2008-ban létrehozott otthonát Tácsi Lászlóról nevezték el.
