Költő, próza- és esszéíró, lapszerkesztő, műfordító.
A második világháborút követő új társadalmi berendezkedés lelkes híve, a „romantikus nemzedék” jelentős alkotó- és irodalomszervező egyénisége. Temesváron, Kolozsváron és Bukarestben az írótársadalom tevékeny és megbecsült tagja, nagy tekintélynek örvend az irodalmi életben. Külföldi útjain (európai országok, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok) szerzett élmények és tapasztalatok, valamint a hazai társadalmi és kulturális változások árnyalják az induláskor meglehetősen egysíkú irodalomszemléletét és vezetnek a komplexebb és igényesebb esztétikai megoldásokhoz műveiben. Az 1960-as évektől kezdődően színvonalas, kiérlelt alkotásokat tesz le az olvasó asztalára.
Belgrádban született 1927. július 14-én. Temesváron tölti gyermek- és iskoláséveit, itt érettségizik (1946), majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerez diplomát (1950). Diákként, majd belső munkatársként, illetve mint helyettes főszerkesztő az Utunk című irodalmi hetilapnál dolgozik (1948–1957). Bukarestbe költözik, ahol rövid ideig az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője, majd 1957 elejétől 1968-ig az Előre országos magyar napilap rovatvezető belső munkatársa. Az 1970-es években az Igaz Szó kortárs világirodalmat bemutató Kilátó című rovatát szerkeszti. A Hét című kulturális és közéleti hetilapban is állandó rovata van, amit a lap megszűnéséig szerkeszt. 1968–77-ben a Romániai Írók Szövetségének tit-kári tisztségét tölti be, hatáskörébe a kisebbségi írók problémái tartoznak.
Költőként indul, első kötete Hajnaltól alkonyatig (versek, 1947) Temesváron jelenik meg. A következő kötetei (versek, útinaplók, regények, naplójegyzetek, esszék) többnyire Bukarestben látnak nyomdafestéket, de Szász János nem szakítja meg a kapcsolatot a temesvári irodalmi élettel sem. 1961-ben versekkel szerepel a Bánáti Tükör című antológiában, temesvári élményei visszhangra találnak regényeiben, esszéiben is. Szüleinél megfordulva gyakran ellátogat az Ady Endre, majd Franyó Zoltán irodalmi kör üléseire, néhány temesvári tollforgató pályáját is egyengeti az irodalmi érvényesülés felé.
Pályakezdő verseit a 1940-50-es évek kánonjának megfelelően forradalmi optimizmus, verbalizmus és egyfajta rosszul értelmezett puritanizmus jellemzi. Hangváltás akkor következik be lírájában, amikor szakít a „közéletiséggel” és egyetemesebb, komplexebb valóságszemlélet jut kifejezésre verseiben.
Az ötvenes évek végén a prózai műfajok felé fordul, ami egyben a korszerűbb művészeti törekvések befogadását is jelenti. Az Egy éjszaka Moszkvában esszéregényben, A válaszban, a Mamaia by nightban a modern próza időbontási technikáját alkalmazza, miközben megőrzi írói-emberi alapállását, a politikai erkölcsi valóság polemizáló megközelítését. Az 1960-as években hat kisregényben elemzi nemzedéke életútját. Három könyvben (Elsők és utolsók, Holnap havazni fog, Emberek vagyunk) Temesvár 1944-45 körüli életét eleveníti meg. Héthónapos amerikai utazásának élményeit foglalja össze fordításokat és dokumentumokat is felhasználva Amerikából jöttem című könyvében. Az utazás, az idegen kultúra és életforma felfedezése az alapélménye a Felhőjáték Franekerben útiesszéjének is, amelyben az Apáczai Csere János műveiből megismert országot szembesíti a saját tapasztalataival. Az 1980-s évek elején tizenkét kötetre tervezett regényfolyamot indít, amelyben bukaresti írói-emberi tapasztalatait is belefoglalja. Az első kötet, Január 1985-ben jelenik meg.
Nemzedékéből ő az, aki a cenzúra és öncenzúra korlátai között vergődő időkben végigmegy „a hittől az eszméletig” vezető úton, s már a 1980-as évek küszöbén kimond olyan igazságokat, amelyeket később is csak kevesen vállalnak.
Jó kapcsolatot ápol a román írókkal, költőkkel, gyakran fordít Tudor Arghezi, Mihai Beniuc, Radu Boureanu, Ştefan Augustin Doinaş, Eugen Frunză, Platon Pardău, A. Toma, Victor Tulbure, Tristan Tzara műveiből valamint I. B. Fundoianu, Ion Vinea és Ilarie Voronca avantgárd költőktől.
1977-ben és 1985-ben a Romániai Írók Szövetsége díjazza, 1994-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Paál Árpád-díjjal tünteti ki, 1995-ben pedig Budapesten veszi át a Joseph Pulitzer-emlékdíjat. 1997-ben, 70. születésnapján Aranytollal ismerik el irodalmi munkásságát.
Bukarestben halt meg 2006. július 29-én.
