Kardvívó, országos és olimpiai bajnok.
Facsádon, 1898. augusztus 2-án született Nagy Ernő, minden idők legjobb magyar vívóválogatottjának tagja. A helyi gimnáziumban sajátítja el nemcsak a tudományok alapjait, hanem itt végzi első lépéseit a sport csodálatos világa felé is. Az iskola sportéletének legjobbjai közé tartozik, az évzáró ünnepélyeken és a városi versenyeken otthonosan érzi magát bármelyik sportágban, különösen jó teljesítményt nyújt az atlétikai, a torna- és a futballvetélkedőkön. A vívással a hadseregben köt örök barátságot és jut föl a legmagasabb csúcsra. A gimnázium elvégzése után ugyanis a fiumei Haditengerészeti Akadémia Magyar Királyi és Császári Toldi Miklós Honvéd Sporttanár és Vívómesterképző intézetbe kerül, ahol 1916-ban tengerészzászlósként végez. Itt sajátítja el a vívás alapismereteit és válik kiváló kardforgatóvá. Mivel az intézetben a vívás a legfontosabb tantárgyak közé tartozik, a napi legkevesebb két óra gyakorlás kötelező. A sportágat hamar megszereti. Szerencséjére az országszerte elismert, szigorú Borsody László fővívómester tanítványa lesz, akinek az irányításával az akadémia háziversenyein és a fiumei városi viadalokon gyakran sikerrel szerepel.
Az I. világháború a fiatal tengerészzászlóst sem kerüli el. A Helgoland kiscirkálón szolgál, amely 1917. május 25-én részt vesz az otrantói ütközetben. A tengeri csata az Osztrák–Magyar Monarchia és az Antant hadiflottája között zajlik, és osztrák-magyar győzelemmel fejeződik be. Az I. világháború után folyamőrtisztként tevékenykedik és több budapesti vívócsapattól kap szerződési ajánlatot. Végül is a Magyar Atlétikai Clubot (MAC) választja, amelynek edzéseit 1919 tavaszától látogatja.
Kard- és tőrvívásban egyaránt versenyez, de nemzetközi szintű eredményeit kardvívásban éri el. Országos bajnokságon először 1929-ben nyer érmet, amikor a MAC kardcsapata harmadik helyezettként bronzérmes lesz. Ezután a klub kardcsapatával ötször (1931, 1932, 1933, 1934, 1936,) tőrvívóegyüttesével pedig egyszer (1934) hódítja el a magyar országos bajnok címet. Országos egyéni bajnokságon kétszer díjazzák, 1933-ban arany-, 1934-ben pedig bronzérmet akasztanak a nyakába. Az 1933. évi budapesti Európa-bajnokságon a hatodik helyen végez. Sportolói pályafutásának legfontosabb eseményére 1932-ben kerül sor, amikor a Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon tagja a Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Petschauer Attila, Piller György összeállítású, olimpiai bajnok címet nyert magyar kardcsapatnak, amely Magyarország minden idők legjobb vívóegyütteseként kerül be a sportág történetébe. A Los Angeles-i sikerből Nagy Ernő is derekasan kiveszi részét, aki kombinatív és elképesztő sebességű parádés vívással nyolc mérkőzésből hatról győztesként vonul le a pástról.
Az aktív sportolástól 1938-ban vonul vissza. Ekkor a Magyar Atlétikai Klub vívószakosztályának vezetőjévé és a Magyar Vívó Szövetség válogató bizottságának tagjává nevezik ki. Edzőként is sikeres oktatói tevékenységet végez.
1977. december 8-án 79 évesen Budapesten hal meg, a rákoskeresztúri köztemetőben nyugszik. A facsádi sportcsarnok bejárata mellett román nyelvű emléktábla hirdeti Nagy Ernő Los Angeles-i diadalát, a bánsági városban született sportolók közül ugyanis csak ő nyert olimpiai bajnok címet.
