Ügyvéd, királyi főügyész, elbeszélő, regényíró, drámaíró.

Gozsdu Elek a vajdasági Ercsiben született 1849. november 28-án. Családja makedoromán származású. Soknemzetiségű, több kultúrát ápoló környezetben nő fel, a családban magyar anyanyelvűnek nevelték, ortodox vallását viszont mindhalálig megőrizte. Középiskolai és egyetemi tanulmányait Budapesten végzi. Itt szerez jogtudományi diplomát és jogi doktorátust, s ugyancsak a magyar fővárosban közli első írásait. 1880-ban a budapesti Függetlenség munkatársa, majd ügyvédként dolgozik Dél-Magyarország különböző városaiban. 1905-ben kinevezik Temesvár királyi főügyészének és ebben a városban él haláláig (1919. május 26.).

Temesvári évei alatt folytatja publicisztikai tevékenységét, cikkeket, tanulmányokat, tárcanovellákat közöl a Temesvári Hírlap és a német nyelvű Temesvarer Zeitung hasábjain.
A francia romantikusok hatására írott első regényei, az Aranyhajú asszony (Budapest, 1880) és a Köd (Budapest, 1882) nem keltenek különösebb visszhangot. Elismerést és sikert hoz viszont a Tantalus c. novelláskötete (Budapest, 1886), mellyel a filozófiai-lélektani novella jelentős képviselőjévé lép elő. A nagy orosz írók, elsősorban Turgenyev írásainak tanulmányozása, ihlető befolyása érződik későbbi elbeszéléseiben.

Két drámát írt: Félisten (Temesvár, 1907) és Karrier (Temesvár, 1912). A Giorgione tragikus életét felelevenítő Félisten, mely a reménytelenség és nyugtalanság, a szenvedés és félelem, a hiábavalóság érzéséből fakadt és Velence pusztulását, mint az emberiség vesztét mutatja be, előbb Budapesten (1907), majd Temesváron (1910) kerül színre.

Életművét hosszú évtizedeken át a „feledés köde” borította. Mégis tagadhatatlanul meghatározó a szerepe a modern magyar próza megteremtésében a 19. század végén és a 20. század elején. Filozofikus töltetű, érzékeny írásaiban az emberi sors kérdései kerülnek előtérbe, a lélek mélyrétegeit kutatja. Keresi és megtalálja azt a művészi formát, amely új lendületet ad a magyar prózának.
Gozsdu Elek elismert személyisége Temesvárnak. Már 1905-ben tagja az Arany János Társaságnak. Előadásokat tart, részt vesz a képzőművészeti tárlatok megnyitóin, felemeli szavát a műemlékek védelméért. Újabb köteteket nem jelentet meg, ezért a megfeneklett, hallgatásba merült író látszatát kelti.

Az 1960-as években felfedezett, kéziratban maradt levélregénye azonban megcáfolja az író látszólagos elnémulását. Gozsdu szándékosan nem közli utolsó remekművét, melyet az utókor ítéletére bíz, tudván, hogy életművét egészíti ki. A levelek temesvári felfedezése és kiadása valóságos irodalmi esemény. Az első válogatás az (Anna levelek) 1969-ben jelenik meg, a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál Pongrácz Mária gondozásában. A következő évtizedekben született tanulmányok új fényben mutatják be életművét. Novellái több kötetben látnak újra napvilágot, írásai több antológiában is szerepelnek. Majd 2002-ben a budapesti Kortárs Kiadó gondozásában megjelenik a teljes levelezés: Kertünk Istennel határos. Gozsdu Elek és Weisz Anna levelezése 1906–1915.

Ezzel a kötettel állít emléket Alexa Károly és Pongrácz Mária a magyar próza egyik kiemelkedő mesterének, Gozsdu Eleknek.