Pap, püspök, egyházi szakíró, felsőházi tag.

Glattfelder Gyula 1874. március 18-án született Budapesten, sváb eredetű értelmiségi családban. Középfokú tanulmányait előbb a budapesti piarista középiskolában, majd az esztergomi bencés rend oktatási intézményében végzi. Az érettségi megszerzése után felsőfokú tanulmányait a Papnevelő Intézetben folytatja, majd ennek eredményeként 1896. október 15-én pappá szentelik.
Budapesten hitoktatóként kiemelten foglalkozik az ifjúság vallási nevelésének kérdésével. 1900-ban családi örökségéből a főváros katolikus egyetemistái számára megalapítja a Szent Imre Kollégiumot, a katolikus ifjúság nevelő intézményét. Ebben az időszakban oktatóként is dolgozik a Pázmány Péter Egyetemen, 1901–1906 között az Örökimádás folyóirat szerkesztője.

1911 márciusában nevezi ki a pápa a Csanádi Egyházmegye püspökévé, Temesvárra. Mivel rendkívül fiatal főpap, dinamikus és újszerű módon vezeti a püspökségét. Tevékenységét beárnyékolja az első világháború, az ezzel együtt járó társadalmi és politikai helyzet. Püspöki munkássága kezdetén megalapítja az egyházmegyei szemináriumot, ahol az egyházmegye papnövendékeit képezik.
A trianoni békediktátum következtében a Csanádi Egyházmegye három részre szakad. Az egyházmegye székhelye, Temesvár Romániához kerül. Kezdetben Glattfelder Gyula a székhelyen marad, és igyekszik továbbra is vezetni az egyházmegye ügyeit, azonban az új román közigazgatás és politikum számos esetben megnehezíti munkáját. 1923-ban, mint minden új nemzetállamban, így Romániában is agrárreformra kerül sor, amelynek tényleges oka az elcsatolt nemzetrészek termőföldjeinek újraelosztása, az új többségi nemzet polgárainak való átadása. Glattfelder Gyula felismeri a tényleges szándékot, hevesen tiltakozik. Ennek hatására a román államvezetés kiutasítja az országból, egynapnyi időt biztosítva a távozásra.

E hányattatás után kerül Szegedre, ahol megalapítja az egyházmegye új székhelyét. Itt újra megépíti mindazt, ami Temesvárt elveszni látszott. Klebersberg Kunó, akkori kultuszminiszter mindenben támogatásáról biztosítja, így hamar felépül a püspökség székháza, és a helyi papnevelő intézet is, melynek vezetésében a szegedi jezsuita rend is segíti. Ebben az időszakban épül fel a szegedi fogadalmi templom is (Szegedi Dóm), mely ma székesegyházként szolgál. Ezzel gyakorlatilag 1930-ra megteremtődik minden feltétel Szegeden ahhoz, hogy a püspökség teljes egészében folytathassa munkáját.

Tevékenységének elfogadottságát és hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1927-ben esztergomi érsekjelölt, XI. Pius Pápa azonban nem őt, hanem Serédi Jusztiniánt nevezi ki érsekké. Közvetlen kapcsolatot ápol híveivel, melynek köszönhetően népszerűsége rendkívül magas. Politikai szempontból is szerepet vállal, hiszen az 1930-as évek végén számos esetben nemtetszését fejezi ki a készülő zsidótörvények ellen (emiatt németországi sajtónyomás nehezedik rá), és állást foglal szociális kérdésekben is, ugyanis püspökként országgyűlési felsőházi tag. 1942-ben Kalocsai érsekké nevezték volna ki, azonban beiktatását betegsége miatt többszöri alkalommal el kell halasztani, mígnem végül a kinevezést visszautasítja.

Főbb művei: A plébánosok jogai és kötelességei a plébániai javadalom és jövedelem körül (1897), XIII. Leó és a pápaság világtörténelmi hivatása (1900), A korszellem és a katolicizmus (1901), A gazdasági világválság lelki okai (1931), Vezérkönyv agrárifjúsági vezetők számára (1937), Szentek és hősök (1938).

Glattfelder Gyula a legmaradandóbbat talán az ifjúság nevelése területén alkotta. Megértette, hogy a huszadik században, különösen egy nagyvárosban a diákok lelki életének és közösségének szervezése új módszereket kíván az egyházaktól.

1943. augusztus 31-én hal meg Budapesten. Végső nyugalomra Szegeden, a fogadalmi templom főoltára alá helyezik el.