Tanár, költő, színműíró, műfordító.

A temesvári magyar irodalmi és közélet meghatározó egyénisége több mint hetven éven keresztül. A sok innen emigráló ellenében ő az ideköltöző és itt maradó, na meg a „mosolygó és haragvó költészet” bánsági szárba szökkenője.

Anavi Ádám (született: Frucht Ferenc) Tordán látja meg a napvilágot, 1909. február 26-án. Szülővárosában érettségizik, majd a kolozsvári Ferdinánd Tudományegyetem „csak ő tudja miért” filozófia szakán szerez diplomát. 1937-től nyugdíjazásáig tanít Temesváron – generációk emlékezetében sajátítva ki „a Tanár úr” jelzőt.

Már 1928-tól publikál különböző erdélyi lapokban, de folyamatos irodalmi munkássága 1940-től számítható, amikor Temesváron megjelenik az Öregek igazsága című színművét tartalmazó kötete. Összesen öt színpadra szánt darabot publikál, ezek közül két mesejátékát – Kecskelovag (1971-ben) és Fénypásztorok (1980-ban) – nagy sikerrel mutatják be a temesvári színpadon, Kepler és Androméda című drámáját román nyelvre is lefordítják (1995), századik születésnapjára pedig a Temesvári Csiky Gergely Színház a II. Matyi című történelmi vígjátékával készült.

Anavi Ádámot elsősorban költőként ismerik. Verseskötetei különböző okokból hosszú időközönként jelennek meg, s talán ezért a költő életszakaszainak egy-egy szintézisét, átfogó elemzését is nyújtják az olvasónak. Sorra fellapozva köteteit mindez szembeszökő: a Hess, szegénység (1944) verseitől kezdve, az Indulnak hadirendben (1953) kötetén át, eljutunk az Etika és kibernetika (1970) sorainak lendületes gondolati töltetéig. Mindezzel későbbi köteteinek: Metaforás idők (1974), Szembesítés önmagammal (1988), A sanda mészáros szemével, avagy Napóleon poloskája (1996) az egyre mélyebb, komorabb, ám egyúttal szatirikusabb és finom zeneiséggel megírt verseiben is találkozunk. Úgy tűnik, igencsak ráér, hiszen évekig képes egyes verseit csiszolgatni, és 95 évesen maga állítja össze a Válogatott versek (2004) című gyűjteményes kötetének tartalomjegyzékét. Ekkor már mindenki a századik születésnapját várja, és amikor az eljön, napra pontosan, tisztelői utolsó útjára kísérik a költőt… Halála után, leánya szerkesztésében még megjelenik egy köteteaz addig ki nem adott verseivel Élj sokáig, halj meg gyorsan (2010) címmel.

Visszatekintve, fürkészve Temesvár tovatűnő éveit, ott látjuk Anavi Ádámot mindenütt, ahol irodalom születik, amikor az irodalomért tesznek vagy éppenséggel neki kell tennie valamit. Jelen van, ha művészeti folyóiratot vagy napilap irodalmi mellékletét szerkesztik, irodalmi kört vezet, és ha éppen úgy adódik, maga fordítja más nemzetiségű íróbarátai műveit magyarra. Ezen momentumok nélkül élete nem volna teljes.

A Temesvári Írói Egyesület díját 1970-ben nyeri el, majd 1990-ben a Romániai Írószövetség díját is megkapja.

2002-ben lesz Temesvár díszpolgára.

Anavi Ádám úgy tudott lokálpatrióta lenni, hogy közben nem zengedezett ódákat a városról, ahol él, visszaemlékezéseiben sem sokat mesél antropikus környezetről, de mindig van szava érdekes emberekről. Életének akár csak rövid áttekintése is egyben a huszadik századbeli Temesvár történetének és az itt kibomló emberi sorsok megidézése.